Ők

Lilypie Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers

InstaSzeder

Úton Angliába

2012.07.23. 10:51 - ash

Hú, kicsit elmaradtam az események rögzítésével, nem segít sokat az sem, hogy augusztus második hetében lesz csak internetünk itthon.

Mindenesetre megérkeztünk Angliába!

Szó július 8-án indult és pikk-pakk átvezetett Európán a megpakolt kocsival, én pedig a lányokkal 13-án délben repültünk. Az utolsó napok (hetek) kissé kaotikusan teltek, sok pakolással és rendszerezéssel és lomtalanítással és sikálással meg egy csomó nagyon jó programmal, ezekről majd később. Végül eljött a csütörtök este, amikor minden és mindenki útra készen állt (na jó: a gyerekekben nem vagyok biztos). Pénteken eljött értünk Gyé mama és Bé papa és kigurultunk a reptérre. Feladtuk a csomagokat – közben megállapítottam, hogy azért kemény lett volna, ha nincs kíséretünk* –, szendvicseztünk, elbúcsúztunk és bekanyarodtunk a biztonsági ellenőrzéshez. Én nem annyira tudtam beleélni magam a búcsúzásba (mondjuk lehet, hogy jobb is, hogy senki sem sírt a gyerekek előtt), mert már látszott, hogy kicsit bonyolult lesz a következő tíz perc, na meg az is rögtön látszott, hogy a világ legrosszabb ötlete volt HÁROM kézipoggyászt hozni. De komolyan, vajon mit vártam, amikor így döntöttem? Az elgondolás persze az volt, hogy Ada tolja a maga kis rózsaszín bőröndjét, én húzom az enyémet és a vállamon a táskám. A valóságban persze irtó nehéz volt az óriási válltáskám, Lencsi túlságosan nagy feladatnak érezte, hogy a takaróját és Matildát is cipelje, Ada pedig igencsak megküzdött a gurulós bőröndkével. Mindezt tetézte, hogy Léna nagyon megijedt a biztonsági ellenőrzésen és a motozás (!) alatt keservesen sírt a karomban, nehéz volt a cuccok ki- és berakása, mindig kellett könyv/innivaló/ennivaló/törlőkendő/zsepi/stb., szóval már a (hosszú sorban az) első vécékeresés előtt megfogalmaztam, hogy szép, szép ez az utazás, de MIKOR IS ÉRÜNK MÁR ODA?

repter.jpg

A választ a hangosbemondóból tudtuk meg: a gép három óra tíz percet késik. - Köszi. – ezt hagosan mondtam. (Anya, mit köszönsz, mit köszönsz?!) Szóval ettünk (éljen a Burger King, mert utazás alatt szemetet is lehet enni), kipróbáltunk a semmire sem jó reptéri játszósarkot, ismerkedtünk hasonló sorsú gyerekesekkel, néztük a ide-odagördülő repülőket; a Liszt Ferenc repülőtér belső várója igazából egész klassz hely. A mázli az volt, hogy nem mentünk át az útlevélellenőrzésen, mert ott jóval kevesebb szórakozási lehetőség lett volna – ezt aztán sajnos elintézte nekünk a Wizzair, mert másfél óra után átterelték az utasokat az ellenőrzésen, akik abban a reményben, hogy mégis elindul előbb a repülő, át is mentek a kapukhoz, miközben csak azért hívtak át, hogy kajajegyet adjanak, amit az ottani büfékben lehet elkölteni. A Wizzair alkalmazottjai pedig sehol. Sok kisgyerekes volt a várakozók között, így ha lett volna ott bárki, akinek lehet panaszkodni és akit le lehet hordani, valószínűleg elszabadult volna a népharag, de így mindenki csak türelmesen várt. Lencsi beült az ölembe és azonnal elaludt, Ada pedig olvasott. A három óra egész hamar elszállt, a gyerekek pedig a körülményekhez képest fantasztikusan viselkedtek.

Mikor végre beszálltunk, volt egy nehéz félóra, amikor Lencsi folyamatosan a majdnem-hányok-közben-sírok állapotában volt, de nagy nehezen eltereltem a figyelmét és sikerült túllendülnie. A takarók, a nyírfacukor-nyalóka, a cserélhető hegyű zsírkréta, a foglalkoztatófüzet és a sok kicsi könyv mind nagyon jó szolgálatot tettek. Ada közben elaludt, majd ébredés után teljes extázisban figyelte a tájat és a felhőket és még a szokásosnál is egy oktávval magasabb hangon tett megjegyzéseket. (Anya, ez GYÖNYÖRŰ! Tejszínhabból készült felhőszobrok felett repülünk! Az autók, akkorák, mint egy BOLHA!). Lénácska pedig egyre csak érdeklődött, hogy már az égben vagyunk-e. Irtó helyesek voltak.

Aztán leszálltunk (és a kézipoggyászok+gyerekek+takarók+2 bőrönd+nincskocsi egyenletből megint csak nem jött ki semmi pozitív) és végre/végül megláttuk Szót, aki hazavitt minket a mintegy 100 km-re lévő Newburybe.

* mellesleg az is kemény lett volna, ha az előző hétvégén nincs ott eL papa és A mama, egyrészt a gyerekek, másrészt a spájzrend szempontjából!

2012-07-13_13.46.28_szed.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://szederinda.blog.hu/api/trackback/id/tr364672357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.