Ők

Lilypie Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers

InstaSzeder

Természettudományi múzeum

2013.04.26. 17:16 - Szeder Apa

Címkék: london múzeum prehiszt

Újra London, ezúttal dínónézőben voltunk. A vonatút után elsétáltunk a múzeumhoz, ahol én már jártam, és annak idején simán besétáltam; most azonban hosszan kanyargó sor fogadott minket. Szerencsére azért elég gyorsan haladt és kevesebb mint félóra, hősiesen tűrt sorbanállás után bejutottunk, Odabent letettük a kabátokat és elmentünk megnézni a dinoszauruszokat (persze megcsodáltuk az előtérben lévő csontvázat is!) Ide már csak pár percet kellett sorba állni, de utólag kiderült, hogy jókor érkeztünk, később már jó órás sor állt a dinó-szekció előtt is. A lányok nagyon élvezték a dinoszauroszokat, Lénát néha fel kellett emelni, hogy jobban lásson és a mozgó T-Rextől eleggé megrémült, de mindenért kárpótoltak a tojásból éppen kikelő dínócsibék!

DSC_0343.JPG

A kedvenc azért továbbra is a Triceratopsz.A höllők után pihentünk majd megnésztük az emlősöket is, az elefántok meg az életnagyságú bálnamodell nagy sikert aratott.

A múzeum után elmentünk a Notting Hill-re, megnézni a bolhapiacot, de addigra már mindenki nagyon fáradt volt és csak egy babakocsi volt nálunk, így aztán kerestünk egy buszt, ami elvitt minket a Paddingtonra és hazavonatoztunk.

A bejegyzés trackback címe:

http://szederinda.blog.hu/api/trackback/id/tr745248213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.