Ők

Lilypie Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Second Birthday tickers

InstaSzeder

Bath: Római fürdő

2012.11.27. 20:03 - ash

Roman-Baths---Bath-374.jpg_567x425

Az őszi szünetben elmentünk egy napra Bath-ba, szigorúan felnőttprogramként. Először a római fürdőt látogattuk meg, ami, ne tévesszen meg a neve, nem gyógyfürdő, hanem persze múzeum. Mégpedig a legjobban megőrzött római kori fürdők egyike. A városban, amely Anglia egyetlen melegvizű gyógyforrásával büszkélkedik van egyébként rendes spa is, szeretnék majd visszamenni a gyerekekkel, biztos jó mulatság. (És cuki módon büszkék is rá, amit mi, gyógyvíz-nagyhatalom magyarok elnéző mosollyal figyeltünk.)

A fürdő a bath-i katedrális szomszédságában van és elég klassz interaktív múzeumot csináltak belőle. A guide (hogy hívják azt a telefonszerű magnót, amit a kezünkbe nyomnak ilyenkor?) informatív és kompakt, a szimulációk pedig folyamatosan látogatói tudatunkban tartják, hogy milyen is lehetett eredeti formájában az, amit most romként látunk. Nekem legjobban az a képernyő tetszett, ami néhány tipikus látogató, illetve a fürdőben dolgozó "alkalmazott" mindennapját mutatta be, feltüntetve, hogy előbbiek mennyi időt töltöttek a különböző medencékben és kamrákban, az utóbbiak pedig hány órát dolgoztak (nagyon sokat). Egyébként visszajött minden emlékem a hatodikos budapesti töriversenyről, ahova az aquincumi fürdőkről és amfiteátrumokról írtam dolgozatot*, utastársammal meg is osztottam minden tényfoszlányt, ami csak eszembe jutott. Titeket inkább nem untatnálak. :) A másik dolog, ami lenyűgözött, egy idősebb nő volt, aki a fenn látható melegvizes, szabadtéri medence partján üldögélt, római ruhában, sminkkel és hajkoronával. Mikor beszédbe elegyedtünk (tulajdonképpen élő illusztráció volt), megmutatta a kis asztalkáján elrendezett római kori szépségápolási cikkeket és használatukat, illetve praktikákat osztott meg a hölgyekkel és flörtölt az arra tévedő urakkal, szerepéből egy pillanatra sem kiesve. Majd keresek képet róla!

A fenti képről még annyit, hogy a fürdőnek csak egy része látható rajta, maga a múzeum sokkal, de sokkal nagyobb. Az emelet nem római kori, csak később épült rá, de a medence, az oszloppillérek és a kövek eredetiek.

* s nyertem első helyezést, jegyezte meg szerényen, de büszkén

 

uitóirat: Mellékszál, de nekem mindig fáj a szívem, amikor a Flórián téri aluljárón áthaladtamban látom a katonai fürdő maradványait, teljes elhagyatottságban. Nem értek hozzá persze, mármint építészetileg, de tényleg nem lehet érdekesebben megírt, figyelemfelkeltő táblákat kitenni a fürdő jelentőségéről, méreteiről, használatáról, koráról? Esetleg egy nagyobb ívű rajzos rekonstrukció? (Valami van kinn, úgy rémlik.) Túl sok lenne? És ugyanezt írhatnám a kutyasétáltatók törzshelyéről, a Nagyszombat utcai amfiteátrumról is.

Polesden Lacey II.

2012.11.25. 20:11 - ash

kilatas_1353870552.JPG_902x600

Itt ebédeltünk, metszően tiszta idő volt és sok-sok oxigén.

Polesden Lacey

2012.11.25. 20:05 - ash

Címkék: utazás halloween polesdenlacey

placey_1353868741.JPG_902x600

November első hétvégéjén, az őszi szünet méltó lezárásaként elkirándultunk Polesden Lacey-be Imoláékkal (aztán náluk is aludtunk Datchetben). A hely maga egyrészt az Edvárd-kori kastély miatt, másrészt a gyönyörű park és kert miatt érdekes. A parkban halloween trail is volt a gyerekeknek, vagyis rejtvényfejtős akadályverseny. (Nem kell semmi megerőltetőre gondolni, csak tettünk egy nagy sétát a parkban, miközben a kölykök árgus szemekkel figyelték, hogy hol találják meg a következő nyomot, ugyanis arra a kérdésre keresték a választ, hogy ki lopta el a puddingot a helovíni vacsoráról. A sétán "jegyzeteltek" és megoldottak pár aranyos feladatot, a végén pedig kaptak egy óriási csokipénzt a kastély képével. Fantasztikus volt abból a szempontból, hogy még az egyébként nagyon nehezen sétára motiválható Lencsi sem panaszkodott egy hangot sem.) Amikor kiértünk a lejtős domboldalra, ami a kastély előtt ereszkedik lefelé, elég rémes hideg volt és szél, de azért megküzdöttünk az elemekkel és a csodás kilátás kárpótolt azért, hogy kesztyűben kellett szendvicsezni. A fallal körülvett kertben gyógynövények, különféle rózsák és haszonnövények sorakoztak szépen-rendezetten, és volt minigolfpálya meg napóra is. (Napóra mindenhol van!)

Az első házat a kastély helyén majdnem 700 éve építették, mai külsejét pedig 1906-ban nyerte el, amikor az új tulajdonos, Mrs Greville alaposan átépíttette. Ekkor kezdődött a birtok igazi tündöklése, ugyanis a hölgy nagy társaséletet élt és nagy házat vitt, arról nem is beszélve, hogy jó ízlése is volt. Az épület ennek megfelelően belül is gyönyörű, könyvtárszobával, billiárd/szivarszobával, óriási kandallókkal és rengeteg nem gyerekkompatibilis porcelánnal. Szerencsére mindenki óvatosan kerülgette a kínai vázákat! Érdekesség: VI. György király, az aktuális királynő apja (akit Colin Firth játszott A király beszédében) itt töltötte nászútját feleségével, Erzsébettel. Nagyon helyes és visszafogott pár voltak, láttunk róluk néhány fényképet.

A nagyszülők látogatása

2012.11.25. 19:35 - ash

20121028_153319_1353868484.jpg_794x595

Az őszi szünet előtt megérkeztek hozzánk nagymamáék, azaz Ani mama és Laci papa. Szuper hét volt, egyrészt mert találkoztunk velük és végre megnézhették, hol lakunk és miket csinálunk, másrészt mert mi, felnőttek, végre kettesben is csatangolhattunk egy kicsit. Hogy miket csináltunk? Például a nagymama elkísért minket balettra, ami így sokkal nyugalmasabb volt, mint egyébként -- mert a gyerekek nem egy csoportban vannak, hanem egymás után, így  a csütörtök délután nem csak egy óra sztep-balett-gimnasztikát jelent nekik, hanem egy teljes óra várakozást is. Aztán a programok között szerepelt még, hogy a család többi része elment egy Stonehenge-Winchester túrára (én otthon dolgoztam), rendberaktuk ( -ták) a hátsó kertet, de persze sétáltunk együtt Newburyben és ebédeltünk a kedvenc pubban is. Ami pedig tisztán szülőprogram volt: Bond-mozi, pub ESTE, egy nap Bath-ban és reggel sokáig alvás. Csupa olyasmi, amiben négy hónapja nem volt részünk. Amikor egy egyszerű bevásárlás a gyerekek nélkül mint izgalmas program tűnt fel a horizonton, akkor fogtam fel, hogy mennyire nem volt segítségünk eddig. (Bár szerintem zökkenőmentesen haladtak a dolgok eddig is, büszkék is vagyunk a páratlan logisztikai és problémamegoldó képességünkre!) A lényeg az, hogy köszönjük, nagyszülők, reméljük, ti is jól éreztétek magatokat!

Deszen-ó-dáun

2012.11.13. 22:52 - ash

Reggel felkeltem, torokfájósan és iszonyú fáradtan. Léna is náthás és a szülői ágyban kötött ki hajnalban, mellette pedig nem könnyű mélyen aludni. Átvonszoltam magam Adához, aki zsepit kért, majd megállapítottam, hogy ő sem fog ma iskolába menni. Semmi komoly, csak nátha és köhögés, de azért elég sötét hangulatban ereszkedtem le a földszintre. De aztán -- ilyen is van -- ez a nap sokkal, de sokkal jobban sikerült, mint vártam. Elmesélem.

Először is, a gyerekek nem nagyon veszekedtek. Amúgy sem szoktak nagyon sokat, de azért a játékokon meg azon, hogy ki mit akar vagy nem akar csinálni, elég jól össze tudnak kapni. Másodszor, rendesen csendes pihenőztek és tudtam olvasni. Harmadszor, délután hirtelen felindulásból palacsintát sütöttünk és nagyon jól sikerült.

Aztán este hazajött Sz. és hozta magával a Mary Poppins filmet. Nagy MP-láz van ugyanis nálunk, már a múltkor is írtam, Ada legalább ötször olvasta a regényeket, mióta itt vagyunk. Betettük tehát és a családi mozizásnak két csodálatos hozadéka volt. Először is, Adának nagyon tetszett! Még sosem látott adaptációt semmilyen történetből, amit sokszor olvasott, szinte le sem tudta venni  a szemét a képernyőről és izgatottan kommentálta, hogy mi volt így és nem így a könyvben. Abban egyet értettünk, hogy nem ilyennek képzeltük Maryt, Disney-ék nem voltak hűek sem a regény szelleméhez, sem a karakterhez, Julie Andrews nagyszerű, de nem olyan goromba, hiú és furcsa, mint az eredeti Ms. Poppins. (Ezt egyébként az író, P. L. Travers is így gondolta, rendesen összeveszett a gyártókkal és kikötötte, hogy Maryhez ezentúl egyetlen amerikai sem nyúlhat.) Ezt leszámítva nagyon élveztük az egészet. 

A második csodálatos hozadék egy régi rejtély feloldása volt. Lencsi ugyanis elkezdett angolul énekelni, egyre többet és egyre szebben, néha tudom, hogy mit (és esetleg segítek, bár ő mindig a saját verziójához ragaszkodik), néha nem. Az egyik kedvenc dalából csak öt taktust tud, arra tippeltem, hogy valami angol nursery rhyme lehet. Annyira szereti, hogy nem ritka, hogy az oviból hazafelé a bicikli hátsó üléséről kiabálja-énekli ezt az öt taktust, egészen hazáig. Engem pedig esz a fene, hogy már megint nem kérdeztem meg Miss Beckettet, hogy mégis mit is énekel a lányom. A filmnézés közben egy ponton aztán váratlanul nagyon izgatott lett, felugrott, hangosan nevetett és sikongatott. Ugyanis meghallotta a nagy kedvencet, a TIDY UP TIME DALÁT!  (Erre a dalra szoktak rendet rakni.) A refrén így kezdődik: "A Spoonful of sugar helps the medicine go down" -- vagyis "A Spoonful of sugar helps the meDESZEN-Ó-DÁUN". Elementary, my dear Watson!

Ez a Mary tényleg csudálatos.

Ezek olyan angolos ünnepek, ugye, anya?

2012.11.05. 23:42 - ash

Címkék: ünnep halloween

halloween_1352155153.jpg_902x600

Ma november 5-e van, azaz Guy Fawkes éjszakája *, úgyhogy egész este figyeltük, hogy látunk-e tüzijátékot. És igen, Newbury népe nem fogta vissza magát! A fenti kép pedig az iskolai Halloween diszkó után készült, ami ugyan túl hangos és ijesztő volt a gyerekeknek, de az arcfestést legalább élvezték.

* Ada alig tudott beszélni, olyan izgatott lett, amikor elmeséltük neki, hogy miért is van pont ma ez a sok tüzijáték. Na nem a történelmi tények miatt, hanem mint kiderült, az első Mary Poppins regényben a gyerekek rakétája nem robban és a másodikban is van valami incidens november 5-én. (Újra kéne olvasnom...) Nagyon érdekes volt látni, ahogy összekapcsolódott a kis fejében a csudálatos Mary meg a hátsó kertből figyelt fénypálmák.

Ada Ron Weasleyt eteti a traktorból

2012.11.05. 22:48 - ash

bucklebury2_1352152114.jpg_902x600

Bucklebury Farm Park

2012.11.05. 22:43 - ash

buckelbury_1352151775.jpg_902x600

Az elmúlt hónapokban, amikor még enyhébb volt az idő, jártunk két nagy parkban: ezek nem a szokásos sétányos-szaladgálós helyek, hanem valahol a vadaspark-állatkert-játszóház-kirándulóhely metszetében helyezkednek el. Az első a Bucklebury Farm Park volt, ami, ahogy a neve is mutatja, a tanyasi állatokra specializálódott, működő tanya. A bejáratnál kaptunk egy nagy zacskó etetőkeveréket, amivel a nap folyamán jóllakattuk a szarvasokat, kecskéket, szamarakat, lámákat, bárányokat, malacokat, őzeket. A gyerekek kipróbálták a fajátszóteret, aztán felfedeztük az egyik minitúravonalat, felmásztunk a magaslesre, majd felültünk a menetrendszerűen közlekedő traktorjáratra, ami tett egy nagy kört a farm külső területén és megállt egy nagy csapat heverésző szarvas előtt.  Akik egy kicsit sem féltek az emberektől. A szarvasokat a Harry Potter szereplőiről nevezték el, Ron Weasleyt meg is etettük. Amikor a traktor visszakanyarodott velünk, piknikeztünk egyet és folytattuk az etetést, volt, aki szamaraknak kedvezett (Szó), volt, aki a kecskéknek (a gyerekek). Én főleg a mindenhová kipakolt kézfertőtlenítő-géles tubusokkal ismerkedtem. 

A nap végén a kölykök még lecsúsztak ötszázhuszonháromszor az óriáscsúszdán, Szó pedig többszörös nekifutás után a szabadeséssel indító halálcsúszdán. Egy fiús apuka gratulált a bátor férjemhez. Büszke is voltam rá, egyedül merészkedett fel a vagány nyolcévesek közé!

York, vikingek és katedrális

2012.11.04. 20:23 - ash

ada_york_1352057035.jpg_902x600

 

Október második hétvégéjén Vincéékhez mentünk Leedsbe. Érdekes dolog a távolság, mindig meglep, hogy mennyire relatív: Zsófi (és családja) most 310 kilométerre lakik tőlem (és családomtól), mégis úgy érzem, hogy tulajdonképpen szomszédok vagyunk, különösen mivel az elmúlt 3 évben sokkal nagyobb volt a távolság és alig találkoztunk. Arról már nem is beszélve, hogy Domival még régebb óta nagy a távolság és hogy a gyerekek születése óta akaratlanul is kevesebb erő és energia jutott a régi barátságokra. Mert a barátok dolgoznak, utaznak, a szülők dolgoznak, nevelnek, a napok hosszúak, de az évek csak telnek és telnek. (Jól van na, szürke novemberi nap van, néha az én ujjaimon is kicsöpöghet némi felületes konyhafilozófia!) Szóval nagyon jó, hogy megint szomszédok vagyunk!

Az odafelé út nem egészen úgy sikerült, ahogy számítottuk, ugyanis a péntek délutáni csúcsban 5 és fél órán keresztül araszoltunk-süvítettünk az autópályán. Csak az összehasonlítás kedvéért írom: visszafelé bő 3 óra alatt megjártuk az utat. A gyerekek viszont csillagos ötöst érdemelnek, nem nyígtak, nem szenvedtek, egész jó hangulatban telt a pihenőmentes (!) út. Szónak is gratuláció jár. Természetesen nekem is, nagyon el szoktam fáradni az anyósülésben magazinlapozgatás közben.

Szombaton Yorkba indultunk. Letettük az autót egy P+R parkolóban és bebuszoztunk a városba (Oxfordban is így kellett volna), ahol megnéztük a Jorvik viking múzeumot. York környékét, sőt, a mai észak-Anglia nagy részét a késő 9. századtól a 10. század első feléig ugyanis vikingek lakták, a területet pedig Jórvík Királyságnak hívták. A hetvenes években nagy ásatássorozat indult, az ott és azóta talált kincsekkel és leletekkel, na meg a kultúrára és életmódra vonatkozó következtetésekkel lehet megismerkedni a múzeumban. Már többször megbizonyosodtunk róla, hogy a gyerekeknek mind múzeum/képtár/kiállítás érdekes, ha érdekessé tesszük nekik. Ebben egyrészt nagyon jók és felkészültek az angol múzeumok, másrészt a városnézésekhez én is szoktam kis útilapokat csinálni nekik. Most ez utóbbira sajnos nem volt időm, de a Jorvikba nem is kellett, mert a kiállítás nagy részét úgy néztük meg, hogy egy kiskocsi vitt körbe a rekonstruált viking városkán, ahol volt hentes, kockázó gyerekek, vásár, beszélgető szomszédok, szagok, színek, zajok. A mozgó bábuk egészen élethűre sikerültek és bár én viszolygok az ilyesmitől (a Madame Tussauds-ba például hat lóval sem lehetne), ez egészen informatív és kidolgozott volt.

A múzeum után pubban ebédeltünk. (Már megint egy Swan! A pubok nagy része swan, lamb vagy fox, esetleg hog, Szóval már vadásszuk a fantáziadúsabb kocsmaneveket, de ezek az állatok általában tarolnak.) Később elsétáltunk a katedrális, vagyis a York Minstrel felé, de közben Lencsi és Vince készültek álomra hajtani a kis fejüket, úgyhogy csak Adával mentünk be felfedezni a templomot. És milyen jól tettük! Ada külön feladatlapot kapott, amelyben az elfelejtettem-nevű majmocska vezette körbe a katedrálisban, és rajzolnia kellett, képeket keresnie, másolnia, kiegészítenie, számolnia. Csupa-csupa neki való kihívás. Szerintem azt is értékelte, hogy végre az ő tempójában haladhatunk és mindig tudok rá figyelni, szóval jól érezte magát. És én is. Mert tudtam a magam tempójában haladni és Adára meg a York Minstrelre figyelni... Kifelé pont összefutottunk a csapat másik felével és sétáltunk-sütiztünk még egy nagyot, mielőtt visszabuszoztunk volna az autóhoz. Jó kis nap volt!

 

Szülői értekezlet II.

2012.10.19. 10:47 - ash

Lencsivel kapcsolatban Mrs Smith és Mr Gilmartin volt a beszélgetőpartnerem. Mindketten főleg Lencsi csoportjában vannak, de a rendszer más, mint otthon, van egy "főóvónéni" (ő a nagyon szeretett Miss Beckett), rajta kívül pedig 2-3 mezei óvónő, asszisztens, segítség. Tehát a gyerekek több felnőttel is rendszeresen együtt vannak és kevesebb gyerek jut egy pedagógusra. Minden ovishoz hozzárendelnek egy felnőttet, aki egy kicsit jobban figyel rá, vezeti a fejlődési naplóját ésatöbbi. Ez a napló nagyon jó dolog! Belenéztem, amíg vártam a beszélgetésre, ez is képekkel illusztrált beszámoló a kis óvodás életéről. Nem napra lebontott persze, de ha valami érdekes történik, azt beleírják, illetve rendszeresen megfigyelik, amint felnőtt vezette feladatot csinál, szabadon játszik, szocializálódik és ezt mind-mind rögzítik. Többet megtudtam ebből a naplóból, mint a kislányom napi beszámolójából, az biztos! Nagyon érdekes volt.

Egyébként csupa jó dolgot mondtak Lénáról, már beszokott, szívesen játszik, énekelget angolul (ezt én is meséltem), szépen rajzol. Amiről viszont nem tudtak, az az, hogy Lencse többször jött haza olyan sztorival, hogy bántották... Múlt héten meglehetősen fel is mérgesedtem, főleg azért, mert szegény nem tudja megmondani a gyereknek, hogy hagyja békén (legalábbis szavakkal), sőt, az óvónőknek sem tud szólni, úgyhogy magára van hagyva ezzel az egész konkfliktus-dologgal és úgy éreztem, hogy most az én feladatom az anyatigrisség. "Apróságok" voltak persze, egy hajhúzás, egy meglökés, egy ajtón-ki-nem-engedés, de ezek neki nagy dolgok, mert Ada sosem verekszik és mi sem bántjuk soha, úgyhogy meglepetésként érte, hogy ilyen is van. Amikor elmondtam, mik történtek, először is meglepődtek, aztán elmesélték, hogy az eggyel nagyobb kislányok nagyon anyáskodnak Lencsi felett -- részben azért, mert ez szokás, részben mert tetszik nekik Léna. És ez fordulhatott át egy kicsit erőszakos tereletésbe. Megbeszéltük, hogy erre jobban fognak figyelni. A szülői utáni délelőtt aztán szólt az óvónéni, hogy Léna elég csendes és kicsit sírós volt aznap, szedjem már ki belőle, hogy mit történt, mert neki nem sikerült. Hát kiderült, hogy egy nagyobb lány felemelte (a "nagyobb" itt kb. a középsős, tehát receptionbe járót jelent), aztán elejtette, ő pedig beütötte a fejét. Szóval a dolog nem oldódott meg varázsszóra, de azért nagyon nem aggódom, mert valóban úgy látom, hogy komolyan veszik az ilyesmit. És nem leszek visszafogott és állandóan rá fogok kérdezni -- olyan udvariasak, hogy úgysem fognak morogni érte. Úgy érzem, hogy ő nem tud kiállni magáért, úgyhogy segítenem kell neki. És megbízom a pedagógusokban, elégedett vagyok velük, de most kell egy kis plusz Lencsinek.

(Érdekes ez, amikor még egész kicsik voltak, sokkal kevésbé tudtam fellépni az autoritás ellenében "értük", pl. eszembe nem jutott volna ellentmondani az orvosnak vagy a védőnőnek, mostanában viszont sokkal kevesebb skrupulusom van. Azt hiszem, ott kezdődött, amikor tavasszal rászóltam Ada művészitorna-tanárára, hogy szüneteltesse a lányom nyaggatását, nem azért nem csinálja a gyakorlatot, mert kerge, hanem mert belement a tenyerébe egy szálka a színpadon ugrálás során. Igen, szálka, nézze meg. De igen, szálka, ott elöl a nézőtér felé. Igen, ott. Látja? Remek. Irtó mérges voltam.)

Alapvetően persze minden rendben van. Érdekesség: Lencsi csoportjában összesen 7, azaz hét nyelv van! Angol, magyar, kínai, litván, talán urdu -- és a többit nem tudom. Szóval nem újoncok a nem angol anyanyelvű gyerekek beszoktatásában! Ez persze nem szokatlan Angliában, sok a bevándorló. Az egész iskola az International Primary Curriculum szerint működik. Nekem tetszik ez a sokszínűség meg látni, hogy mi mindent megtesznek egymás megismeréséért. Szerencsések vagyunk, nem? 

Szülői értekezlet I.

2012.10.17. 19:49 - ash

Vagyis inkább négyszemözti beszélgetés volt ma délután az iskolában. (Lencsi elkezdte "iskolának" hívni a nurseryt, ami tulajdonképpen érthető, mert ugyanoda jár, ahova Ada és ugyanolyan egyenruhában, valamint felteszem, tetszik neki, hogy ő háromévesen iskolás, úgyhogy ezentúl mi is iskolának hívjuk.) A recepciós a nagyterembe irányított (itt van minden nagyobb rendezvény, a benti tornaórák és az ebédelnek is). Az asztalon megtaláltam Ada és Léna füzeteit, amit átnézhettem a beszélgetés előtt. Ezek részben feladatos füzetek, részben fényképekkel illusztrált feljegyzések arról, hogy mit csinált (ügyesen) a gyerek. Adának ott volt a matek-, az írás- és az olvasásfüzete (magyarul nagyjából így mondanám, de az írás és olvasás azért nem pont olyan, mint az otthoni első osztályokban). Belekukkantottam a füzetekbe és pont nevetgéltem, amikor bejött Miss Patterson, Ada tanítónénije, hogy átkísérjen a termükbe. Kérdezte, hogy min nevetek: hát azon, hogy még valamikor szeptemberben Ada teleírta a saját nevével az egyik feladatlap minden fehéren maradó négyzetcentiméterét, mire Miss P. odaírta, hogy "Ada, nagyszerű munka, de kérlek, legközelebb ne írd tele a neveddel a lapot!" Szerintetek ez nem abszurd? Mármint Ada nyilván egy kukkot sem értett a szövegből, amit Kate is tudott, de győzött a didaxis és mégis leírta. Szóval egyrészt ezen nevettem, másrészt azon, hogy az elmúlt két-három év azzal telt, hogy Ada mindenhova leírta a nevét KISMILLIÓSZOR, mostanában egyre ritkábban és nosztalgikus hangulatba kerültem a sok ADAADA láttán.

Miss Pattersonnak egyébként nagyon jó a humora (és, ahogy látom, melegszívű és hihetetlenül lelkes is), úgyhogy velem nevetett. Kiderült, hogy gyerekkorában (ami nem lehetett nagyon rég) négy különböző országban élt, és tisztában van azzal, milyen nehéz beilleszkedni, úgyhogy egyrészt tapasztalatokkal felvértezve, másrészt kicsit aggódva várta Adát. De szerinte jól alakul minden, az első napoktól kezdve jóban van két kislánnyal, Reyával és Alishával, matekból az osztály legjobbja, a piros könyveket már tökéletesen folyékonyan olvassa fel angolul (bár a szavak jelentését sokszor nem érti -- ezt már én teszem hozzá). Külön is foglalkoznak vele (és más nem angol anyanyelvű gyerekekkel), itt főleg szókincsfejlesztés van, egy kis írás, olvasás. Summa summarum Ada nagyon tehetséges, okos és láss csodát, élvezi az iskolát -- noha egy csomó mindent még biztos, hogy nem ért.

Borzasztó kíváncsi voltam a véleményére -- bár egyébként is szoktam vele beszélgetni, amikor elhozom Adát -- , főleg azért mert A. lényének és egyéniségének nagyon fontos része a verbalitás, hogy mit és hogy mond. Szerintem gazdag a szókincse és választékosan fejezi ki magát (példa: "csupán a borsót fogyasztottam el, a húst nem, bár alighanem az is finom lett volna" -- tegnap arra  kérdésre, hogy mit evett ebédre). Úgyhogy nagyon érdekelt, hogy vajon milyen kép is él egy olyan tanárnak a fejében, akinek nincs lehetősége arra, hogy erről az oldaláról is megismerje.

A tanítónéni örül, hogy elmegyek velük jövő csütörtökön az osztálykirándulásra. Én is, majd megfigyelem természetes iskolás közegében, érdekes lesz.    

Vince

2012.10.17. 14:16 - ash

vince_1350476116.jpg_612x612

Zsófi nem olvassa a blogot, úgyhogy a büszke nagymamának küldöm ezt a képet! Múlt hétvégén Leedsben voltunk, akkor találkoztunk Vincével, aki egész hétvégén nyugodt volt, türelmes, okos és érdeklődő, igazi társasági lény. :)

Kirándulások a környéken

2012.10.08. 19:21 - ash

Címkék: kirándulás thatcham

A szomszéd kisvárosban, Thatchamben van a Nature Discovery Centre. Egy bő fél óra alatt körbejárható tavacska a fő látványosság, és persze a tóparton élő vízi madarak, akiket etetni is lehet. Ha sétálni szeretnénk, 3-4 kijelölt úton mehetünk (mindegyik hossza gyerekkapacitáshoz szabott), de van két nagy és igényes fajátszótér és persze piknikrét is. A tóparton áll a tulajdonképpeni "felfedezőközpont", ahol teázó van és mindenféle gyerekeknek szóló, természettel, madárfigyeléssel, felfedezéssel kapcsolatos játékok. MIkroszkópokat is kitettek! Rendszeresen vannak programok a kölyköknek, úgyhogy biztosan visszamegyünk még. (Ja: és mindez ingyenes!) A legnagyobb izgalmat persze a madáretetés hozza, itt búzát szorongatnak a markukban:

thatcham_ndc.JPG

Hasonló, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló programokat tartogat a Living Rainforest, vagyis az Élő Esőerdő Hampstead Norreysben. Két nagy, összenyitott üvegházban sétálgathatunk, egzotikus madarak a lábaink alatt, kis majmok a fejünk fölött -- a krokodilt sajnos nem láttuk. Láttunk viszont kakaót, kávét, avokádót, vaníliát, vagyis olyan növényeket, amelyek termését nap mint nap használjuk, mégsem tudjuk mindegyikről, hogy néz ki. (Apropó, a vaníliának a termése a vaníliarúd? Ebben nem vagyok biztos, segítsetek.) A páratartalom nagyon magas, úgyhogy a fényképezésről lemondtam, de mementóként a boltban vettünk két nagyítót a kis amatőr természetbúvároknak és egy bioajakírt nekem. Szó szeretett volna egy plüssbékát, de végül erőt vett magán és lemondott róla. Lehet, hogy legközelebb megkapja, mert a jegy egy évre szól és szerintem biztosan megyünk még. És itt is van kinti játszótér és benti esőerdőről-tanítós, fenntarthatósággal-ismerkedős, játszós terem, úgyhogy az esős angliai őszben* is klassz program!

* Nem tudom, mennyire lesz esős, csak az előítélet beszél belőlem. Eddig nem esett túl sokat, bár a hétre nem túl jók a kilátások...

Iskola III.

2012.10.02. 22:27 - ash

ada_kindle.JPG

És akkor most Adáról és az iskoláról. Tehát, ahogy már írtam, a KS1-be jár, ami tulajdonképpen az első és  a második osztály összefoglaló neve itt. Tehát a csoportban nagyjából 5-7 éves gyerekek vannak, mivel az első osztályt 5 évesen kezdik. Három ilyen húszfős csoport van, a Yew, a Pine és a Beech.  (yew: tiszafenyő -- ezt, beismerem, szótáraznom kellett, pedig szerepel egy Wordsworth-versben is; pine: fenyő; beech: bükk. Lencsi az oak csoportba jár, ez a tölgy. Látjátok a mintát? Mindez a Willow, azaz Fűzfa iskolában!)

Az osztálynak két tanítónénije van, nálunk Miss Paterson és Ms Reynolds oktatnak, de pedasszisztensek is szoktak segíteni és a aktív-tyúkanyó igazgatóhelyettes néni is be szokott menni olykor-olykor. A nap úgy néz ki, hogy... Oké, nem teszek úgy, mintha tudnám pontosan, mit csinálnak. Az biztos, hogy nem "rendes" 45 perces óráik vannak. De tipikusan "tanulnak", ha játékosan is, szóval nem éppen a szabad játék és a nagy körökben rohangálás a program. Erről még később. A nap folyamán van két nagyobb szünet és egy egyórás ebédszünet, ekkor is kimennek játszani. (Valójában lehet, hogy nem sokkal kevesebb a kinn játszás, mint az otthoni ovis csoportban volt, pláne mivel itt, ha jól értem, szinte bármilyen időben kimennek. Az angol gyerekek vízállóak, nem tudtátok?) Amikor benn vannak, olvasnak, matekoznak és különböző prodzsekteket készítenek. Az őszi évharmad témája az öltözködés, beöltözés, így a programok, mesék, feladatok főleg ehhez kapcsolódnak. Már voltunk divatbemutatón, amikor a gyerekek kedvenc ruhájukat vagy jelmezüket mutatták be, de mennek múzeumba és lesz mindenféle egyéb érdekes program is. Azt hiszem, Ada kiterjedt ruhaszókinccsel fogja zárni az őszt!

Kaptunk részletes leírást a tantervről. Legszívesebben bemásolnám, de borzasztó unalmas lenne, így csak pár kiemelés:

Olvasás: olvasásgyakorlás; meseírás; utasítások követése és értelmezése; szókincsfejlesztés; hangzóejtés (ez különösen fontos, mert az angolban nem betű szerinti ejtés van -- nagyjából úgy néz ki, hogy a gyerekek egyenként "kiejtik" a hangokat, majd összeolvassák az egész szót).

Matek: helyiérték; több-kevesebb; összeadás-kivonás; adatgyűjtés és -értelmezés; probléma- és rejtvénymegoldás.

Torna: dobás-elkapás; feladatok hátrafelé; sorozatok eszközökkel.

Sok? Szerintem is. Az egyéb "tárgyakkal" meg az általános benyomásommal majd később folytatom...

Iskola II.

2012.09.24. 15:41 - ash

lencsi_sh.JPG

Lencsi ebéd előttig van oviban -- összesen 3 órát, az állam heti 15 óra ovit finanszíroz a gyerekek hároméves korától. (Igen, annak is, aki teljes állásban dolgozik. Ingyenes bölcsőde nem létezik.) A gyerekek egyenruhában járnak, de ezen kívül semmit sem kell vinni, benn kapnak tízórait, az ovi ad kulacsot, esőruhát és gumicsizmát is. lencsiből visoznylag keveset tudok kiszedni azzal kapcsolatban, hogy mit csinál benn. Ma például a következőket mesélte:

1. Minden reggel az első dolgunk az, hogy leülünk a barna csíkos és a fehér csíkos szőnyegre. A gyerekek. És. Az egyik óvónéni mond egy szót. És nekünk ki kell találni, mi az. (??)

2. Kaptunk muffint az óvónénitől. Sárga volt és kék. (Eddig mindig gyümölcsöt vagy zöldséget kaptak, inni pedig vizet.)

3. Volt benn egy homokozó és lehetett homokkal játszani. Amikor a kisfiúk kiborították, mi egy kislánnyal összesepertük.

Mielőtt elkezdett járni, eljött hozzánk látogatóba két óvónő. Lefényképezték és ez a kép került a fogasa fölé és a kulacsára, hogy mindent megtaláljon -- de elég hamar elvárás lesz, hogy le tudja írni a nevét. Az oviban nagyon sok nevelő van és nem annyira szorosan megszabott, hogy melyik csoporttal ki van, mint otthon, a magyar oviban volt, de minden gyerek hozzá van rendelve egy konkrét óvónőhöz, aki jobban odafigyel rá, követi a fejlődését stb. Összességében úgy látom, kicsit nagyobb függetlenséget várnak a gyerekektől, mint amit mi megszoktunk. Ennek jó példája a vécézés: otthon a kiscsoportosok együtt mentek a mosdóba és az óvónők mindig ellenőrizték, hogy minden rendben megy-e. Itt, ha jól értem, a gyerekek maguknak intéznek mindent. Ebből volt is egy kis gikszer egyik nap, amikor Lencsi csurom nedvesen jött haza, de azóta szóltam, hogy erre figyeljenek oda kicsit jobban és azóta mindig szólnak is, hogy rendben volt. (De nem mennek mindig utána, csak többször ellenőrzik és kérdezgetik.)

A legelején kaptunk képes bemutatót, részletes házirendet stb. az oviról és leírást a délelőtt menetéről is. Azt, hogy ebből mi valósul meg, nem nagyon tudom, mert reggel és délben nem találkozom léna főóvónénijével, Miss Beckettel, csak az asszisztensekkel, akik beszedik és kiosztják a gyerekeket. De nemsokára fogok vele beszélni, akkor majd beszámolok.

Tehát az iskola I.

2012.09.23. 23:16 - ash

Elmondom, milyen egy iskolanapunk. Átlagnap persze nincs, valami mindig nemúgy van, mint a forgatókönyv szerint lennie kéne, de azért jó közelítéssel így néz ki:

Reggel felkelünk, a gyerekek jóóó korán. Ugyan csak 8.50-re kell beérni, ami sokkal humánusabb, mint az otthoni ovis 8.30, nem is beszélve a 8-as, vagy 7.50-es majdani iskolakezdésől -- de ez irreleváns, mert ők legkésőbb 7-kor felkelnek. Kapnak reggelit (szinte mindig weetabix Lencsinek é-vek-ó-ta és zabkása Adának), mosakodnak, fogat mosnak és magukra kapják az egyenruhát. Az elmúlt pár napban rákaptak arra, hogy mesét néznek az öltözködés alatt, illetve helyett, de most lazák vagyunk és megengedjük, sok a stressz a kis világukban, hadd éljenek. Az angol nyelvű mesék pedig amúgy is tanulászási céllal vannak, nem? Szóval ez az egész reggeli tévézés tök jól megideologizált.* Ezután elindulunk. Az isi/ovi gyalog 10-12 percre van gyerektempóban, de mostanában sokszor mentünk kocsival is reggelenként: és egyelőre az egész vándorcirkusz megy, mert igénylik hogy mindketten ott legyünk velük. A terv egyébként az, hogy az apjuk viszi őket, én pedig 8.45 perckor leülök a gép elé dolgozni.**

Az iskola oldalkapuját, ahol reggel bemennek a gyerekek, szigorúan 8.50-kor nyitják ki. Az iskolaépülethez vezető ösvényen elszórva álldogálnak tanárok, asszisztensek, igazgatónők és kedvesen köszöntenek mindenkit. (Eddig még sosem esett az eső, meglátjuk, holnap is ilyen bátrak lesznek-e.) Hogy bemutassam csodás gimp-tehetségemet, készítettem egy térképet az igazán infoéhesek számára (kattintásra megnő):

willows.png

Kék X: Beech Class, vagyis Ada osztálya. A szaggatottal jelzett utat már egyedül teszi meg: ez a harmadik nap óta nem probléma, előtte meg kreatívan megoldottuk. (Tudjátok, milyen félelmetes egyedül egy iskolában, ahol nem értesz senkit? Nem, én sem. Ada pedig szerencsére túl van az elején és már önbizalommal megy be.) A biztonságot nagyon szigorúan veszik, nincs kísérgetés meg szülőknek flangálás az iskolában, a bejáratoknál tanárok állnak és "átveszik" a gyerekeket. A nap végén a másik oldalon jönnek ki a gyerekek, mi, szülők kb a sárga X-nél várjuk őket -- megintcsak egyesével eresztgetik ki a csemetéket.

Rózsaszín X: Oak Class, az óvoda. Lencsi a nyílnál eddig minden második nap hullatott könnyeket, reméljük, a héten javítunk az átlagon... Itt is a bejáratnál  átvevős technika megy, de több pedagógussal és kézenfogva-bekísérősen.

Sárga X: játszóterek és rohangálós helyek, ahol napközben kimennek. Sok-sok zöld van az isi körül és mivel dombtető, mindig lengedez egy kis szellő és tiszta a levegő.

Piros X: ahol egyszer tilosban parkoltam.

És akkor most mennem kell egyenruhát vasalni, majd legközelebb folytatom ezt a lebilincselő és fordulatokban gazdag történetet. Alig várjátok, gondolom!

* Bob és Bobeket szoktak nézni magyarul

** És tuti nem fogok Bob és Bobeket nézni

Egy nap az Isle of Wighton

2012.09.19. 00:00 - ash

Címkék: utazás tenger isleofwight

isleofwight_1348004366.jpg_2560x1260

Az Isle of Wightról még nem is nagyon írtunk, igaz? (Tudom, tudom, még egy csomó más dologról sem!)

Szóval szombaton reggel 7-kor felkerekedtünk és miután átkompoztunk a szigetre -- a jegyet online is meg lehet venni -- elmentünk Andy szüleihez, akik Wootonban élnek. Egy kis játszás, tejes tea és tanakodás után elindultunk a tengerpartra, Sandownba. (Nagy bánatomra nem voltam elég szemfüles és nem láttam Viktória királynő házát, úgyhogy most már muszáj visszamennünk!) Mivel szép lassan igencsak meleg lett, egy egészen igazi tengerpartos-leégős pár óránk kerekedett. Azért leégős, mert az arcomat csak húszas naptejjel kentem és ez a faktorszám nem bizonyult elegendőnek. Nem baj, legalább ezen a nyáron ilyen is volt!

Érdekes volt a kölyköket figyelni, Lencsi szinte végig egyedül játszott: csak hordta és hordta és hordta a homokot a kis váraihoz és dombocskáihoz, nem törödve az emelkedő tengerszinttel, ami egyre kijjebb szorította az építési területet. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem megy játszani a többiekkel, felnézett rám és már bántam, hogy megszólaltam, ugyanis az volt a szemében, hogy anyám, miért háborgatsz s kényszeríted rám a társas viselkedéssel kapcsolatos elvárásaidat, de csak annyit mondott, hogy nem megyek, itt van a munkám. (!) Reméljük, ez a kitartás és elhivatottság még sokáig megmarad. És pár év múlva nem kell már házimunkát végeznem egyáltalán. Ada mindeközben remekül eljátszott Flórával, szerintem borzasztó jól érezték magukat, Tímea pedig időnként velük, máskor az apjával vagy a nagymamájával játszott.

A part után egy közeli csúszdaóriásnál töltöttünk fél órát, aztán átkocsikáztunk a The Wight Mouse nevű pubba, ahol megvacsoráztunk. Természetesen fish and chipset, elvégre Anglia és tengerpart! Én még cidert is ittam. Aztán elköszöntünk, képzeletben megveregettük a hátunkat, hogy ilyen jó kis napot kerekítettünk és a komp felé vettük az irányt. A sziget gyönyörű, kompakt. Ékszerdobos kisvárosok, tengerszag, békebeli jólét és jól-lét. Ez a nap arra tökéletes volt, hogy visszavágyjunk.

Amelyben Ada cigánykerekezni tanul, Léna pedig a szárazon úszást gyakorolja

2012.09.16. 20:05 - ash

Címkék: utazás tenger isleofwight

Stonehenge

2012.09.16. 18:40 - ash

Címkék: utazás stonehenge prehiszt

stones_1347812400.jpg_902x303

Ezek anagyon bejönnek nekünk. Tegnap Stonehenge-et néztük meg, de van a listámon még néhány kipipálandó tétel. Stonehenge nagyjából 50 percre van tőlünk, bár az utolsó szakaszon a dugóban ácsorgás alaposan megdobta az útiperceinket.

A kövek egy lankás, de alapvetően sík vidék kissé magasabban fekvő pontján állnak. Egész meghökkentő a "jelenlétük", még a rádiót, a gyerekzsivajt és a saját fájós könyököm feletti panaszkodásomat is elnémította egy pillanatra, amikor először kibukkant. Zöld tengerben lebegő szürke katedrális. (Bocs.) (Aztán újraindult minden hang és még húsz percet araszoltunk a dugóban, onnan bezzeg nem lehetett látni Stonehenge-et és nem volt semmiféle epifánia.) Később hallottam, hogy a kövekhez réges-régen egy széles út vezetett egészen az Avonig (esetleg: az Avontól a kövekig), a hatás drámai volt és megkomponált: a folyó felől érkezők fölé óriásként magasodott Stonehenge.

A gyerekeket kellőképpen felkészítettük -- amúgy is rájöttünk, hogy ez a titka annak, ha nem vidámparkba vagy kifejezetten gyerekeknek szóló programra megyünk. Készítettem megint egy kis útijegyzetet (ez persze inkább Adának szól, de Lencse is tud rajzolgatni rá) és Ada gyönyörűen le is rajzolta, hogy az egyik kő majdnem akkora, mint egy zsiráf. :) Sütött a nap, tiszta volt az idő, lehetett távcsövezni és napéjegyenlőségről beszélgetni, még csokis fánk is jutott, szóval mindenki jól érezte magát. A nap második felére, amikor még "beugrottunk" Winchesterbe egy kissé szétzilálódott a csapat, de erről majd később...

Lencsi, Ada, Flóra, Tímea

2012.09.10. 15:11 - ash

20120908_113219_1347282611.jpg_640x480

Nem lehetett kiimádkozni őket a fűzfa alól. Ja, és éppen "partit" rendeztek, ha nem lenne világos.

Kompozás a Wight-szigetre

2012.09.10. 15:07 - ash

Címkék: utazás tenger isleofwight

20120908_090557_1347282240.jpg_2560x1920

Szombaton meglátogattuk Andyéket az Isle of Wighton. Mivel Southampton felé az autópályán a hőmérő 5 fokot mutatott, nem reméltem túl sokat a naptól meg a tengerparttól. Na mit gondoltok, végül megmártóztunk?

Évkezdés

2012.09.10. 12:50 - ash

Címkék: school

Múlt szerdán tehát elkezdődött az iskola Adának. Első nap nagy izgalommal mentünk, mindannyian elkísértük. A kaput 8.50-kor nyitják, addig szó szerint sorban kell állni, aztán szép lassan bekígyózni az iskola épületébe. Mivel nem tudtuk, melyik csoportba fog járni, megkérdeztük a gyerekeket fogadó asszisztenst, aztán összefutottunk az igazgatóhelyettessel, aki kedvesen köszöntötte Adát (és minket). Bemutatott a tanítónéninek, Miss Patersonnak és beinvitálta Adát a terembe, ahol egy pár gyerek már a szőnyegen ült. Ada nagyon izgult, ez látszott rajta, de igazából én is, úgyhogy nem tudok részletesen beszámolni arról, hogy milyen volt a terem. Az biztos, hogy kis kerek asztalok vannak, egy puha szőnyeg, képek és montázsok a falon, számítógép és projektor. A "kicsik" két teremben vannak , ez egy közös öltöző-előtérbe nyílik, ide a szülők normál tanítási napon nem jöhetnek be, a bejáratnál kell leadniuk a csemetéket az ott várakozó pedagógus-asszisztensnek. Mondanom nem kell, én legszívesebben beültem volna  a gyerekek közé. Ehelyett majd elbeszélgetek valamikor a tanítónénivel és kifaggatom mindenről. Adától csak töredékinformációk jutnak el hozzám -- próbálkozik ő, de nem tudja pontról pontra elmesélni a napját és én nem is erőltetem. Nagyon. (Vekerdy szerint nem helyes az ovisokat túl sokat kérdezgetni a napjukról, mert az csak összezavarja és stresszeli őket, ugyanis még nem olyan az idő mozgása a fejükben, mint a felnőttekében. Ezt minden alátámasztja, amit a lányoknál látok, szóval elfogadtam igaznak és próbálom követni, bármilyen kíváncsi is vagyok. Persze azért kérdezgetem, csak mondjuk feleannyit, mint amennyi jólesne.) Annyit mindenesetre tudok, hogy három szünet van, ebből az egyik majdnem egyórás ebédszünet. délelőtt kapnak egy kis tízórait (paradicsom, mazsola, répa, eddig ilyesmik voltak). Van olvasás, számolás, írás, de a tanítónéni szokott mesét olvasni és készítettek is egy képet. Ennyit tudok, ne faggassatok, mert nekem is összekavarodik az idő a fejemben...! :)

Az iskolanapnak 3.10-kor van vége, ekkor a KS1 gyerekeket a kis elkerített füves játszótéren várják a szülők: ide nyílik a két terem. A tanító ekkor is egyenként adja ki a gyerekeket a szülőknek. A biztonságra nagyon figyelnek, ez már most kiderült. És helyes is persze.

Összességében az iskola nagyon kedves, jól felszerelt, a pedagógusok kedvesek és disztingváltak, a gyerekek helyesek a kis egyenruhákban, legalábbis így első pilantásra. (A szülőkről nem tudok nyilatkozni, vagy inkább nem akarok, mindenesetre már egyre kevesebbszer kerekedik el a szemem az órisátetoválások láttán...)

Lencsi pénteken ment be egy órára játszani az oviba. Nem én vittem, mert nem voltam túl jól, de úgy tudom, nagyon tetszett neki a sok érdekes játék. Kaptunk részletes képes (!) útmutatót mindenről és jönnek holnap családlátogatásra is, aztán pedig elvileg csütörtökön kezdheti meg az ovit. Azért mondom, hogy elvileg, mert most éppen hőemelkedése van és ebből ki tudja, mi lesz még. Remélem, semmi!

Lehet, hogy lassan én is elkezdhetek dolgozni...?

Drámamentes hetet kívánok midenkinek!

Döntések

2012.09.04. 23:03 - ash

Címkék: szépség school napiszorongás

Hosszú folyamat lesz, mondhatni utazás. Lesznek nehéz pillanatok, amikor megbánjuk, hogy egyáltalán belevágtunk és szeretnénk visszacsinálni az egészet. De kitartónak kell lennünk és bíznunk abban, hogy megéri a szenvedés, a sok panasz és a megpróbáltatások: egyszer vége lesz.

Igen, döntöttünk, lenövesztjük Lencsi frufruját!

Drukkoljatok!

Ja, meg az is van, hogy Ada holnap hat órát és húsz percet fog egy angol iskolában eltölteni. Ada, aki nem tud angolul.  Lécci, drukkoljatok. (Előjöttek az emlékek.)

Négy és fél éve:

adakicsi_olvas.jpg

Oxford

2012.09.03. 11:24 - ash

Címkék: utazás oxford

A szabadság alatt elmentünk egy napra Oxfordba is. Egyrészt dolgunk volt ott, másrészt persze kíváncsiak voltunk a városra. A londoni úttal ellentétben ez nem egy jól megtervezett, félórára beosztott program volt, inkább csak szabad kószálás. A városba bekeveredés nem volt egyszerű -- vagyis a bejutás még csak-csak, de a parkolás nem egyszerű és borzasztó drága is. Ebből okulva legközelebb a városon kívül parkolunk és inkább bebuszozunk (van jópár p+r parkolóház), bár így persze kényelmesebb volt. 

Miután megérkeztünk, kicsit sétáltunk és rögtön rátaláltunk egy Pylonesre. Már bánom, hogy nem vettük meg a napelemes műanyag virágot! Kicsit tovább sétáltunk és láttam egy régesrégi templomból átalakított kávézót -- már nem is tudom, hanyadikat ebből a sorozatból, de még sosem sikerült konkrétan beülni, pedig kíváncsi vagyok. Aztán Szó elment interjúzni (tb-szám), mi pedig sétáltunk. A szokásos körünket tettük, vagyis vécét kerestünk. Komolyan mondom, az összes kirándulásunkból és utunkból arról lesz a legélesebb emlékem, hogy mikor és hol találtunk mosdót, mennyit kellett várni és volt-e elektromos kézszárító, mert pisilni kell, kakilni kell, ugye nem fogjuk azt a hangosat bekapcsolni? Utóbbiról annyit, hogy Lencsike retteg a kézszárítótól, Ada pedig borzasztó belátó, mert mindig mondja neki, hogy majd lerázom a kezemet, Léna, ne félj. Egyébként utastipp Angliába: a nagy Debenhamsekben és Marks and Spencerekben mindig van szép tiszta mosdó! ;)

Aztán találkoztunk a családfővel és tovább indultunk. Tettünk egy jó nagy kört, megcsodáltuk a Radcliffe Camerát (ami tkp egy olvasóterem, nagy, kerek és fenségesen trónol, nem mondom, szívesen járnék oda olvasgatni) meg különböző egyetemi épületeket. Végül a Christ Church College-nál kötöttünk ki, L már aludt, úgyhogy a már szokásosnak mondható parkban csendes pihenőzést iktattuk be.

Hazafelé még belebotlottunk egy bolhapiacba, ahol szívesen töltöttünk volna több időt, de már csak negyed óránk volt. Mindenesetre sikerült két fülbevalóra szert tennem!

Mindenképp visszamegyünk még. Lehet, hogy a felszínen már Gapek meg Tescók meg Costa kávézók jelentik a mai Oxfordot, ugyanakkor megrendítően erős a jelenléte a régi Oxfordnak. Ez egy öreg város. Tiszteletre méltó és valahogy önérzetes. Az ember kicsit furcsán érzi magát, amikor csak turistaként sétálgat benne, mintha a vendégszeretet ellenére nagyon is tudatában lenne annak, hogy csak látogató itt. (Nyilván az akadémiai komplexusaimat vetítem ki, bár Szó is pont ezt érezte, ha!) 

A végére Ada is elfáradt:

adaoxford.JPG

London, másnap

2012.09.01. 20:40 - ash

Címkék: utazás london

Hú, kissé elmaradtam megint! Olyan sok mindent csináltunk mostanában... Na, lássuk.

Tehát még Londonban vagyunk. Reggel összekaptuk magunkat és reggeli után bementünk a városba. A táskánkat az útba eső Waterloo pályaudvaron hagytuk és átsétáltunk a London Eye-hoz. Még otthon megrendeltük a jegyet az óriáskerékre és egy kis hajókázásra (van egy csomó kombinált ajánlat), és látva az óriási sort az Eye-hoz, először a Temzére szálltunk. MIndannyian imádunk hajózni Szó az imént közölte, hogy ő nem szeret hajózni, de mindenki más a családban igen, úgyhogy bárhol vagyunk, a hajókázás kötelező! Egyébként meglehetősen informatív volt, az idegenvezető lány szépen végigmondott mindent és néha még poénokat is közbeszúrt, úgyhogy nem csalódtunk, de legközelebb viszek még egy pulóvert, mert óriási volt a szél. Infomorzsák: a Big Ben nem is a torony maga, csak a harang benne; van egy régi kocsma, ahova még Shakespeare is járt; a parton álló Globe-másolatot eredeti anyagokból és korhű technikával építették fel; a toweri varjak sosem fognak kipusztulni és nem csak azért, mert ez a brit birodalom végét jelentené, hanem azért sem, mert van belőlük egy regiment utánpótlás.

A London Eye-ra nagyjából 35 precet kellett várni, de valahogy nem tűnt annyinak, mert a sor folyamatosan haladt és közben megejtettük az uzsonnázást is. Egyébként persze nagyon érdekes volt, még másodszorra is, a 360 fokos miniguide kötelező, mert sokat segít a tájékozódásban. És, mint kiderült, nagyon jó döntés volt előtte hajón is megnézni minden temzementi látványosságot, így próbálkozhattunk a felismeréssel stb. A gyerekek is sok épületet felismertek, Ada egészen elmerült a városban a messzelátóval. Ja, a félórás út nem múlt el hiszti nélkül, amikor rászóltam Lénára, hogy ne támaszkodjon az ajtónak, nehogy kinyíljon (ugyanis rá volt írva), mérges sírásba fogott szegény -- pedig csak halálra rémült a kilátásba helyezett zuhanástól... Ettől eltekintve persze ő is nagyon élvezte az egészet és megint volt egy csomó ANYA, AZ A BUSZ AKKORA, MINT EGY APRÓ BOLHA! Ezt nem lehet megunni!

A "városnézés" után megebédeltünk és kerestünk egy parkot  magunknak. A St James le volt zárva az olimpia miatt, így a Green Parkban kötöttünk ki, ami a Buckingham palota mellett van. Lencsi már odafelé elaludt a babakocsiban. Apropó, babakocsi. Már jó ideje nem nagyon használjuk, de most bebizonyosodott, hogy az ilyen utakon igenis van értelme: Lénának muszáj aludnia délután, különben kő kövön nem marad, ebben pedig nagyszerűen tud akár helyváltoztatás közben is. Egyébként aznap Ada is nagyon elálmosodott, így a parkban meleg és vízálló fészket készítettem neki a fűben, ahol hamar el is aludt. Szóval a gyerekek szunnyadtak, mi élveztük a fáradó napsütést meg a pár csepp esőt, aztán újra elindultunk. Miután kellően motiváltak lettek egy kis fagyitól, elkanyarodtunk a Buckingham felé, aztán bebuszoztunk a Big Benhez. Lassan este lett, így felkaptuk a csomagunkat a Waterlooról és átmentünk a Pddingtonra, ahol köszöntünk egy utolsót a macinak és felszálltunk a vonatra, ami 46, azaz negyvenhat perc alatt hazavitt minket Newburybe. A vonaton apró tévé volt minden ülés előtt, a gyerekek közelebbről megismerkedtek Shaunnal, this was the beginning of a beautiful friendship.

Na mi van, édesanyám, elfáradtál? Kérsz egy kis pizzát? Ne ücsörögj itt a füvön, lehet rohangálni is a zászlók között!

lena_pizza.JPG



süti beállítások módosítása