A karácsonyi hangulat engem idén (vagyis tavaly) már november elején elfogott, és körülbelül december 23-ig tartott... Aztán egynapos kihagyás után szerencsére visszatért, úgyhogy jól sikerült az ünnepléssorozat.
A tavalyihoz hasonlóan szerveztük az ünnepeket (bár nem biztos, hogy ez mindig így fog maradni): 23-án este fát díszítettünk, hogy 24-én reggel már igazi karácsony legyen nálunk. Ez részben azért van, mert a kedvenc ünnepünket jól esik egy kicsit előbb elkezdeni, másrészt mert azt akarjuk, hogy az itthoni fának (és meglepetéseknek) is jusson elég figyelem. Szenteste anyáékhoz mentünk, karácsony első napján pedig Barcikára és ott is maradtunk öt napot.
Tehát felkeltünk 24-én reggel és már KARÁCSONY volt. Ada nagyon izgatottan kelt, átjött hozzánk (Lencsike egy ideje már ott tanyázott, no comment) és egyértelmű volt, hogy nagyon szeretne kimenni a nappaliba, de egy szóval sem említette, csak sütött róla a várakozás és apró-cseprő dolgokról hadart. Egy idő után megszántam, valami ürüggyel kimentem, aztán pedig visszaszaladtam és közöltem, hogy nagyon furcsa, de bizony fenyőillat van odakint! Átszakadt a gát. Kimentünk együtt és abban a pillanatban megint megszállt a karácsonyi hangulat, mert a gyerekek olyan édesen csodálkoztak és sikongattak és nevettek, elnyílt szemek és kipirult arcok, hogy lehetetlen volt nem velük örülni. (Megérte éjjel 1-ig díszíteni és rugdosós-hajnali Lénával kelni.) Lencsi állt a fa alatt és nevetős magas hangokat adott ki. Percekig. Igazából kár, hogy nincs videókameránk, mert ha valamit, ezt érdemes lett volna, ugyanakkor meg tudom, hogy nem fogom elfelejteni és ha már nagyok lesznek és egy vállrándítással elintézik a karácsonyt, akkor is mindig eszembe fog jutni ez a reggel. Nekünk tényleg az angyalok hozták a fát.
Aztán a reggeli rongyos kifli félig elégett és félig nyers maradt, de ez most mindegy is.
Délután átmentünk a nagyszülőkhöz (nahát, ott is jártak az angyalok), Lukácsot olvastunk, ajándékoztunk, ettünk, ittunk, tátvollévőkkel beszéltünk meg egymással is. Ja, és volt, akinek remegett a gyomra, mert tudta, hogy neki kell majd hazavezetnie, ugyanis a férje már háromszor megtette az utat aznap este, mivel a remegősgyomrú hibájából otthon hagyták a táskáját.
25-én felpakoltunk és elindultunk a másik nagyszülőkhöz, ahol szintén sok ajándék és sok finomság és nagynénik-nagybácsik vártak. (Sőt, van, akit unokasógor is :) Karácsony második napján végre rengeteg hó esett, úgyogy lehetett szánkózni és havazni, már ha volt kedvünk kimenni a rettenetes mínuszokba. Általában azért volt!
Aztán hazajöttünk és még aznap délután elmentünk a szokásos babás karácsonyozásra (jé, pedig baba már alig van), másnap Babuékhoz (ahol megint volt némi szánkózás meg babaházazás Hannával meg Dédisüti), és aztán már következett is a Szilveszter -- de azt majd egy másik bejegyzésben.
