Augusztusban elmentünk Prágába, négyen lányok. 1999-ben már voltunk együtt, pont ilyen felállásban és pont augusztusban, csak akkor az érettségi utáni eufórián meg a kezdődő felnőttléten volt a hangsúly. Most meg... máson. Persze ugyanolyan jó volt, sőt. Mindenki tudatában volt annak, hogy tulajdonképp mekkora mázli és különleges dolog, hogy összejött három együtt töltött nap egy jólmenő-vagány jogásznak, egy kétgyerekes erinbrokovich-jogásznak, egy Angliában élő terhes tolmácsnak meg nekem (kétgyerekes htb-phdhallgatónak).
Csütörtök este felvonatoztam Pestre (a családom Barcikán), már az is nagyon jó volt, hallgattam a kattogást és nem gondoltam semmire. (Bocs.) Aztán pénteken hajnalban kellett kelni, ami nem volt olyan vicces, de megérte, mert barátokkal vonatozni az legalább olyan jó, mint barátokkal bármit csinálni*. Vagy még jobb. Aztán Ildi jóvoltából szürreálisan jólfelszerelt és modern vasutasszállón laktunk (az olcsó jegyek is tőle eredtek, én nem is tudtam korábban, hogy a nemzetközi vonatokra is van -- a fapados repjáratokhoz hasonlóan -- korán megvehető olcsó jegy). Vasárnapig maradtunk és olyan jó volt, hogy nem kellett a kötelező köröket lefutni, csatangoltunk, sok-sok helyre beültünk, megnéztük a Mucha-kiállítást és a zsidónegyedet. (Utóbbira 12 éve nem maradt pénzünk, úgyhogy most komoly elégtételt jelentett...) Ja, persze sört is ittunk!
A következőre nem szeretnék 12 évet várni, jó, lányok? És ezt nyugodtan vehetitek fenyegetésnek is.
* Biztos vagyok benne, hogy mindenki irigyli a frappáns hasonlataimat.
Ez a pályaudvaron készült. Még két kép, hogy mindenféle felállásban meglegyünk,.
Karitatív téglafestés:
