Egy véletlen folytán két napja elmentünk abba a házba, ahol három és fél éves koromig laktunk. A ház előtt persze milliószor elmentem mielőtt elköltöztem a szüleimtől, mert ők (mi) csak arrébb költöztek pár számmal, de benn az épületben az elmúlt húsz évben talán egyszer sem jártam.
Meglepett, hogy mennyire sok mindenre emlékszem, a liftajtóra, a korlátra, a kanyarokra. Csak minden kisebb. Sokkal kisebb. A kapu és a földszinti aula akkor katedrálisbelsőnek tűnt, most csak egy impozáns bejáratnak. Érdekes volt őket ott látni. Ilyen:
Kíváncsi vagyok a lányok mennyire és hogyan fognak emlékezni a környékre, ahol most lakunk, a házakra, a játszótérre, a kisjátszóra. (Sokszor meghökkenek, Ada mennyi mindenre emlékszik aprólékosan, ma levettünk egy ritkán olvasott könyvet a polcról és részletesen elmesélte, Petivel hogy nézegettük júniusban, miről beszéltünk, satöbbi. Jó, a nyár az nem volt olyan régen, majd figyelek és megjegyzek valami extrémebb példát...)
