Hú, kissé elmaradtam megint! Olyan sok mindent csináltunk mostanában... Na, lássuk.
Tehát még Londonban vagyunk. Reggel összekaptuk magunkat és reggeli után bementünk a városba. A táskánkat az útba eső Waterloo pályaudvaron hagytuk és átsétáltunk a London Eye-hoz. Még otthon megrendeltük a jegyet az óriáskerékre és egy kis hajókázásra (van egy csomó kombinált ajánlat), és látva az óriási sort az Eye-hoz, először a Temzére szálltunk. MIndannyian imádunk hajózni Szó az imént közölte, hogy ő nem szeret hajózni, de mindenki más a családban igen, úgyhogy bárhol vagyunk, a hajókázás kötelező! Egyébként meglehetősen informatív volt, az idegenvezető lány szépen végigmondott mindent és néha még poénokat is közbeszúrt, úgyhogy nem csalódtunk, de legközelebb viszek még egy pulóvert, mert óriási volt a szél. Infomorzsák: a Big Ben nem is a torony maga, csak a harang benne; van egy régi kocsma, ahova még Shakespeare is járt; a parton álló Globe-másolatot eredeti anyagokból és korhű technikával építették fel; a toweri varjak sosem fognak kipusztulni és nem csak azért, mert ez a brit birodalom végét jelentené, hanem azért sem, mert van belőlük egy regiment utánpótlás.
A London Eye-ra nagyjából 35 precet kellett várni, de valahogy nem tűnt annyinak, mert a sor folyamatosan haladt és közben megejtettük az uzsonnázást is. Egyébként persze nagyon érdekes volt, még másodszorra is, a 360 fokos miniguide kötelező, mert sokat segít a tájékozódásban. És, mint kiderült, nagyon jó döntés volt előtte hajón is megnézni minden temzementi látványosságot, így próbálkozhattunk a felismeréssel stb. A gyerekek is sok épületet felismertek, Ada egészen elmerült a városban a messzelátóval. Ja, a félórás út nem múlt el hiszti nélkül, amikor rászóltam Lénára, hogy ne támaszkodjon az ajtónak, nehogy kinyíljon (ugyanis rá volt írva), mérges sírásba fogott szegény -- pedig csak halálra rémült a kilátásba helyezett zuhanástól... Ettől eltekintve persze ő is nagyon élvezte az egészet és megint volt egy csomó ANYA, AZ A BUSZ AKKORA, MINT EGY APRÓ BOLHA! Ezt nem lehet megunni!
A "városnézés" után megebédeltünk és kerestünk egy parkot magunknak. A St James le volt zárva az olimpia miatt, így a Green Parkban kötöttünk ki, ami a Buckingham palota mellett van. Lencsi már odafelé elaludt a babakocsiban. Apropó, babakocsi. Már jó ideje nem nagyon használjuk, de most bebizonyosodott, hogy az ilyen utakon igenis van értelme: Lénának muszáj aludnia délután, különben kő kövön nem marad, ebben pedig nagyszerűen tud akár helyváltoztatás közben is. Egyébként aznap Ada is nagyon elálmosodott, így a parkban meleg és vízálló fészket készítettem neki a fűben, ahol hamar el is aludt. Szóval a gyerekek szunnyadtak, mi élveztük a fáradó napsütést meg a pár csepp esőt, aztán újra elindultunk. Miután kellően motiváltak lettek egy kis fagyitól, elkanyarodtunk a Buckingham felé, aztán bebuszoztunk a Big Benhez. Lassan este lett, így felkaptuk a csomagunkat a Waterlooról és átmentünk a Pddingtonra, ahol köszöntünk egy utolsót a macinak és felszálltunk a vonatra, ami 46, azaz negyvenhat perc alatt hazavitt minket Newburybe. A vonaton apró tévé volt minden ülés előtt, a gyerekek közelebbről megismerkedtek Shaunnal, this was the beginning of a beautiful friendship.
Na mi van, édesanyám, elfáradtál? Kérsz egy kis pizzát? Ne ücsörögj itt a füvön, lehet rohangálni is a zászlók között!
