Múlt vasárnap nagyon klassz volt: vendégek jöttek hozzánk. A gyerekes ismerőseink három nagyobb csoportra oszlanak, az egyik a régi barátnőim, akiknek gyerekük van (ez egy aprócska csoport és sajnos elég ritkán találkozunk), egy bizonyos laza bölcsész-fizikus baráti csoport, ahol hirtelen mindenkinek gyereke született és már nem teázni járunk együtt, hanem játszócsoportozni (mondtam, hogy laza barátságok voltak, a komolyabb embereinkkel kocsmába jártunk :), a harmadik pedig a játszótéren megismert meglepően és váratlanul jófej felületes ismerősök.
Most az első csoportból jött el hozzánk Eszter Emmával és Kriszti Bendével és Lucával. Én általában szeretek együttgyerekezéseket csapni, de a dolog különösen érdekes és vidám és szívmelengető, ha ezer éves barátokat ismerünk meg új szerepben. És most ez volt. A gyerekek közül mindenki megmutatta, hogy pillanatnyilag miben a legjobb: Emma okosan nézelődött, Bende bársonyosan rebegtette a fekete szempilláit, Luca táncolt és mosolygott, Adus pedig barátkozott és beszélgetett. A szülők ugyanazt csinálták, mint régen: dumáltak.
Kicsit fájt a szívem, amikor elmentek, mert olyan ritkán találkozunk és valahogy karácsonyi hangulatom lett ettől a naptól. Hát így.
