Sajnos elkapta Adát a takonykór és ilyenkor kénytelen vagyunk elővenni a Rémet. Jó régen nem volt már rá szükség, most is a szokásos rémült reakcióval kezdődött a terápia, sajnos; de később, hála megint a Bubumacis könyvnek, sikerült játékosan elvenni az élét a dolognak: jónéhányszor kiszívta a maci orrát, az enyémet is egy párszor és így ma reggel már csak tessék-lássék sírt, amikor sor került a beavatkozásra. Lenyűgöző egyébként, hogy most már tényleg mindent ért és nem lehet előtte megbeszélni, hogy ki kell-e szívni az orrát, mert elmenekül, sír és retteg szegényke, nem utolsó sorban szerintem azért, mert érzi, hogy titkolunk előle valamit. Amikor nyíltan megmondtuk, hogy mi jön, akkor is elkeseredik egy kicsit, de nyugtatgatja magát, hogy "nem vészes, nem vészes!" és magától lefekszik amikor kell, amikor pedig vége van, akkor boldogan mosolyog és élvezi, hogy kap levegőt.
Amikor elkezdett folyni az orra, próbáltuk kifújatni vele, hiszen pár hónapja már tudta ügyesen fújni, de most csak elfordította a fejét. Lehet, hogy a zsebkendő zavarta, mert a kezembe simán belefújta tegnap fürdésnél. Ki tudja, titkok, rejtélyek!
