Esett tegnap a hó. Sok. Kitérő: mivel mennem kellett hárompontos vérvételre a Margitba, reggel összeszedelődzködtem, elcsúszkáltam odáig, vártam, levették a vért, leadtam a 24órás pisit (erről nem is mondok többet), megkaptam a múltkori leletet, vérnyomás- és súlymérés, megettem a reggelimet, vártam egy órát, pisiltem megint, cukrot mértem magamnak, levették a vért, hazajöttem, megettem a tízóraimat, összeszedtem Adát, visszavillamosoztunk a kórházba, váááártunk (szerintem nem is lesz "igazi" az eredmény, tekintve, hogy egy órával kaja után kellett volna mérni, de már mindegy), cipeltem unatkozó gyermekemet a folyosón fel- s alá, végre levették a vért, Ada a jobb térdemen rémülten bömbölt végig, mit csinálnak anyával, anya, ne mutasd meg a karod a kórházas néninek stb., lecsillapodtunk, vártunk, kaptam új időpontot, hazaindultunk, csúszkáltunk a hóban, anya, csinálj hóembert MOST, ebéd, alvás.
És aztán, tekintet nélkül szenvedéseimre és ígéretemre, miszerint délután majd lesz hókornél, elkezdett olvadni. Esett-esett, de semmi nem látszott belőle, mintha ott sem lett volna. Kicsit elkeseredtem: Adus egész télen nem látott igazi belegázolós havat.
Szerencsére ez még nem a vége: éjjel megint elkezdett esni és rengeteg esett és megmaradt mind: csupa hó az utca, a játszótér, minden. A hegy védettséget ad valahogy, hiába vagyunk pár utcányira csak a Bécsi úttól, errefelé mindig hűvösebb van, így remélem, sokáig megmaradt. Reggel lementünk, szűzhó a játszótéren, minihókornélok, általános boldogság. Csináltam képeket is, de csak a telefonommal, nem hurcolok én már magammal felesleges terheket, majd igyekszem kinyerni belőle. Hó Kornélról, aki már szinte családtag, meg nem találok képet.
