Ada beteg, valami vírusos-aftás-kiütéses nyavalyája van, száj, lábszár, kezek, fenék csupa kiütés, szenved, sokat sír, nehezen eszik, fáj a szája, magas láza is volt, szóval nem könnyű. Tegnap este (éjjel) NEM KÉRTE Brúnót, azt mondta, vigyem el onnan, nem kell neki, na, akkor majd' megszakadt a szívem és komolyan meg is ijedtem. Természetesen a nyaraláson szedte össze, a gyerekek nagy részét leterítette (már itthon). Nagyon féltem Lénát, egy kéthónaposnál az afta és az ezzel együtt járó nemszopás rettenetes lehet, úgyhogy még imádkozni is fogok, hogy ne kapja el* (most ezt egészen komolyan írom, kicsit sem ironikusan, azt sem szeretem, ha más viccelődik a gyerekbetegséggel, úgyhogy ezúton is közlöm, hogy infantilis dolognak tartom).
* Erről eszembe jut, hogy nagymamámat mindig felhívtam érettségi, felvételi, fontosabb helyzetek előtt, hogy imádkozzon erősen, és lám, MINDIG bejött! Na?!
