Bizony, már. Ül, mászik, kapaszkodva áll, oldalazva lépeget, de a kapaszkodásból letérdelés, leereszkedés még nehezen megy neki. Gagyog, ragyog. Hallani véljük az Adát és van kísérlet a pápára is (kézlengetéssel).
Imádja a nővérét, ficánkol és kacag, ha megjelenik. Egyébként is: bármit csinál, csodálattal nézi és nevet. Ada időnként már produkálja is magát neki, táncol és énekel -- de nagyrészt még mindig levegőnek nézi. Ja, Lencsi hasonlóan (vagyis azért némiképp visszafogottabban) lelkes, ha az apja jön haza, trappol elé.
Szépséges, vidám, kedves és bújós. Anyás. Nagyon jó evő. Szopik este és reggel, ebéd után keveset és éjszaka is, mert különben már nem lenne, és fenn kell tartani a hozamot a tejfehérje-allergia miatt (tápszert és tehéntejet nem kaphat).
Az éjszakák egy fokkal jobbak, már csak 3-4-szer ébred... Elég fáradtak vagyunk, de a mélypont (eddig) a december-január volt.
És végre kezd kitavaszodni. Kár, hogy homályos lett ez a kép, mert amikor megláttam, arra gondoltam, ez az igazi, esszenciális lénaportré. Tessék, ilyen:
