Az úgy kezdődött, hogy Lencsi elkezdett véreset kakilni öt hónaposan. A gyerekorvos tanácsára elkezdtem kevesebb tejet inni, mert felmerült, hogy az anyatejbe átkerülő tehétejfehérjére adott allergiás reakció okozhatja . A helyzet nem változott, időnként véres nyák (nem részletezem, inkább maradjunk annyiban, hogy nagyon csúnya volt), úgyhogy saját szakállamra teljesen abbahagytam a tejtermékevést és -ivást (figyelem: képzavar), így a kaki szépen helyre is jött.* Az utolsó eset, hogy tejterméket ettem, október elején volt, amikor vendégségben voltunk Flóráéknál és "mit számíthat ennyi" felkiáltással megettem egy adag sajtos-tejszínes tésztát. Másnap meg farkasszemet nézhettem Lénalány pelenkájában a következménnyel. Ezután jött a szigorodás: se joghurt, se sajt, se csoki, se tejeskávé, se kapucsínó. Se sütik. A felvágottak és kekszek nagy részében is van tejtermék, azoktól is elköszöntem. A gyerekorvossal sikerült beszélnem egy idő után, kisütötte, hogy menjünk akkor mégis gasztroenterológushoz. November van. Kapunk időpontot januárra. (Mondtam, hogy a reggeli tejeskávéim is ugrottak...?) Januárban vérvétel (együtt sírással), kakivizsgálat, szigorú diéta, a jövőben a végtelenített szoptatás délibábja (allergiás csecsemő nemhogy tehéntejet, de tápszereket sem kaphat).
És amiért ezt az egészet leírom: most visszamentünk az eredményekért (vajon miért kell KETTŐ HÓNAP a labornak?); és minden allergiavizsgálat negatív lett. (És vashiányos, de arra kapott pótlást.) Ugyan a vérvétel időpontjában már diétázott a gyermek (vagyis diétás tejet kapott tőlem -- említettem már a reggeli zabtejes kávéimat??), de azért ez így is jó eredmény (nem értem teljesen, ne is kérdezzétek...), úgyhogy szép lassan elkezdhetünk majd próbálkozni. Először én eszem tejtermékeket (nyers tejet még nem), aztán lassan ő is. És nagyon drukkolunk, mert az elmúlt fél évben kiderült, hogy nagyon-nagyon nehéz teljesen kizárni a tejet. A feldolgozott élelmiszerek nagy része például kiesik, ami önmagában persze nem baj, de azért igencsak megnehezíti az ember életét.
Egyszer pedig kapucsínót is fogok még inni. Meg vörösbort és tekilát és szusit és cheesecake-et. (Azt hiszem, a lassan négy éves kulináris megszorítássorozat, amivel a terhességek meg a szoptatás jártak, a cukrobetegségről és a tejallergiáról nem is beszélve, megtették a hatásukat a pszichémre.)
* Szerintem és számomra az egyik legérdekesebb dolog a gyereknevelés kapcsán az, hogy mennyire megváltozik az ember viszonya a testnedvekhez, salakanyagokhoz, már ami a saját gyerekét illeti. Régebben legalábbis nem gondoltam volna, hogy percekig tudok undorodás nélkül, elmélyülten túrkálni egy adag kakában.
