Mit is mondhatnék? Kezdjük az elején: már tud egyedül lépegetni (a maximum eddig 20 lépés körül volt), de inkább megkeresi a legközelebbi felnőttujjat és határozottan magával ráncigálja a boldog (vagy vonakodó) sétapartnert. Ha igen érdekes dolog kerül a látómezejében (ld. kisállatkereskedés) , hajlandó egyedül is körbesétálni (közben boldogan sikkantgat, részben a látványnak, részben saját teljesítményének örülve). Szókincse limitált, lássuk a biztos alapokat:
pápá, tente, baba, apa, Ada, mama, vaú
pápa - párna
Tud oroszlánüvölteni, integetni, puszit dobni. Dobálásban egyébként is bajnok!
Nagyon huncut. A testvérviszály egyre gyakoribb, Lencsike beletanult az életbe: ha Ada olyasmivel játszik, ami neki kéne, odamegy hozzá, ráteszi a kezét a játékra és fájdalmasan sírni kezd -- mintha őt érte volna igazságtalaság. Igaz, ami igaz, sokszor valóban éri sérelem, de azért úgy látom, kezdi kihasználni a Kisebb pozícióját. Szerencsére nem verekszenek, bár a sikítás és a sírás ugyanolyan fájdalmas tud lenni. (Igen, jól értitek! Engem kell sajnálni! Valaki gondoljon az én szegény dobhártyámra is!) Mindenesetre: Ada már sokkal inkább tudomást vesz róla, mint mondjuk fél éve, próbálja bevonni a játékaiba, kérdezget róla, ha nincs ott, "emberszámba veszi".
Jól eszik, ezt nem is ragozom. Illusztráció: tegnap ebédre megevett egy tányér cukkínilevest és két töltött káposztát (a káposzta nélkül).
Ellenállhatatlan babanyelven gagyog. Olvasztó.
Göndör a haja. Nagyon szeret elmenni itthonról. Kalapmániás. Imád pakolni. Szereti a babákat, fekteti, ringatja, takargatja őket.
Nem tudom, hogy kell videót beilleszteni, pedig meg akartam mutatni, hogy mondta azt ma, hogy katica. Úgyhogy egy kép:
Meg még egy:
