Jól lemaradva, de:
Lencsi kettő éves lett. Már két éve, hogy izgultunk a kórházban, hogy sírtam az epidurál előtt, hogy kibukkant (azon a nyíláson, ahol az én lányaim szoktak), hogy az orvos lefejtette a nyakáról a köldökzsinórt, és hogy megintcsak sírtam, de akkor már az örömtől. Annyira nyugodt és szép és édes és jóevő újszülött volt, hogy sokat morfondíroztam azon, hogy meddig tart ez a nagy béke. (Öthónapos korában, amikor elkezdtek jönni a fogai, megtudtuk. De addig... Mennyei áldás.)
Léna Zsófia kétévesen ilyen: kedves és aranyos. Bújós. Anyás. Makacs. Határozott. Lelkes. (Nagyon szépséges.)
Egyre jobban beszél, már összetett történeteket is el tud mesélni sajátos mondatszerkesztéssel. (pl. szinte minden reggel elregéli, hogy: "Függönyt itt, kisasztalnál ÉN festettem össze. Léna volt. Olyan lenne, mint kismadár!!" aztán: "anya is és apa is tapsoltak! Éspedig Léna bilibe bele kakilt!") Gyakran használ egy kétéves szájából vicces szavakat (éspedig, biztos, szerintem), mindent és-sel vagy éspedig-gel köt. Múlt idő, ragozás tökéletes. Nagyon mozgékony és bátor is, magaslatokra mászik és mélységekbe ugrik. A motor és a bicikli csúcsérték. Szeret rajzolni és festeni és főleg gyurmázni, el is mesél, hogy miket alkotott, ami azért jó, mert egyedül sosem találnám ki. (Rorschach-teszt szülőknek) Adával nagyon sokat játszanak együtt, persze sok a vita, de már sokat javult a helyzet a fél évvel ezelőttihez képest. Legalábbis én így érzem. Egész jószívű: ha azt látja, hogy Ada nagyon bánkódik valami után, gyakran odamegy hozzá és irtó kedvesen odaadja neki. (sokszor meg persze nem, kitépi a kezéből, kiabál, tombol stb.) Nagyon jó őket együtt látni, részben ezért sem tervezem Adát délutánra is oviba csapni.
Kép a szülinapról (Húsvétvasárnapra esett és itt volt az összes nagyszülő!); a veteményestortát Adával készítettük, az ünnepelt szája épp tele van a tortáról hiányzó marcipánrépával:
