Dédi ilyen rég született! Mi pedig, hogy megünnepeljük a hetvenedik születésnapját, elmentünk Vidéki Családlátogatásra. Először tettünk egy kört Mátraverebély-Szentkúton, mert a Dédi egyik kedvenc helye, bementünk a templomba, ahol elkezdtem kiabálni, hogy "mennnnnnyi-kereszt" és "hol-van-jézus" és "az-mi-az", így egy idő után sem anyám, sem nagyanyám nem bírt velem és hátrautaltak apámnak, aki diszkréten a nagykapu mellett állt (talán menekülőre akarta fogni?), de aztán elkezdett hiányozni anya és akkor ki kellett menni. Kinn sétáltunk, megnéztük a rengeteg mécsest és szobrot, de csak egyet gyújthattunk meg, ez nem tetszett anniyra, viszont volt sok lehullott levél meg lépcső, az nagyon. Aztán Tarján felé a kocsiban elaludtam, és csak akkor ébredtem fel, amikor anya letett az ágyra Babuéknál, de akkor nagyon és végleg, így egész nap csak húsz percet bóbiskoltam. De megérte! Az unoka-nagynénémnek, aki már hét éves, rengeteg játéka van és azokat mind ki lehetett próbálni és volt mandarin is. Sok. Anya azt mondta apának, hogy már várja, mikor válok narancssárga, rücskös gombóccá, annyit eszem belőle. Új mutatványként megtanultam egyedül kibontani, lássuk be, ez nagyon fontos, így már nem kell a szüleimre hagyatkoznom mindenben. Voltak egyébként apróbb problémák, például apa nem volt túl boldog, mert fájt a foga (ezt megértem, nekem is szokott), aztán anya egyre panaszkodott, hogy egész délután csak evett, a nagyi és Babu azon vitatkoztak, hogy kell-e a babgulyásba krumpli, a Hanna meg nem mert énekelni nekünk (amit viszont nem értettem már ott sem, ezt ki is fejeztem saját dalom előadásásval), de mindent összevetve nagyon jól éreztem magam! Dédi egy telefont kapott a születésnapjára, azonnal meg is mutattuk neki Hannával, hogy kell használni, utána már egyedül is próbálkozott:
Még egyszer boldog születésnapot!
