Az Isle of Wightról még nem is nagyon írtunk, igaz? (Tudom, tudom, még egy csomó más dologról sem!)
Szóval szombaton reggel 7-kor felkerekedtünk és miután átkompoztunk a szigetre -- a jegyet online is meg lehet venni -- elmentünk Andy szüleihez, akik Wootonban élnek. Egy kis játszás, tejes tea és tanakodás után elindultunk a tengerpartra, Sandownba. (Nagy bánatomra nem voltam elég szemfüles és nem láttam Viktória királynő házát, úgyhogy most már muszáj visszamennünk!) Mivel szép lassan igencsak meleg lett, egy egészen igazi tengerpartos-leégős pár óránk kerekedett. Azért leégős, mert az arcomat csak húszas naptejjel kentem és ez a faktorszám nem bizonyult elegendőnek. Nem baj, legalább ezen a nyáron ilyen is volt!
Érdekes volt a kölyköket figyelni, Lencsi szinte végig egyedül játszott: csak hordta és hordta és hordta a homokot a kis váraihoz és dombocskáihoz, nem törödve az emelkedő tengerszinttel, ami egyre kijjebb szorította az építési területet. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem megy játszani a többiekkel, felnézett rám és már bántam, hogy megszólaltam, ugyanis az volt a szemében, hogy anyám, miért háborgatsz s kényszeríted rám a társas viselkedéssel kapcsolatos elvárásaidat, de csak annyit mondott, hogy nem megyek, itt van a munkám. (!) Reméljük, ez a kitartás és elhivatottság még sokáig megmarad. És pár év múlva nem kell már házimunkát végeznem egyáltalán. Ada mindeközben remekül eljátszott Flórával, szerintem borzasztó jól érezték magukat, Tímea pedig időnként velük, máskor az apjával vagy a nagymamájával játszott.
A part után egy közeli csúszdaóriásnál töltöttünk fél órát, aztán átkocsikáztunk a The Wight Mouse nevű pubba, ahol megvacsoráztunk. Természetesen fish and chipset, elvégre Anglia és tengerpart! Én még cidert is ittam. Aztán elköszöntünk, képzeletben megveregettük a hátunkat, hogy ilyen jó kis napot kerekítettünk és a komp felé vettük az irányt. A sziget gyönyörű, kompakt. Ékszerdobos kisvárosok, tengerszag, békebeli jólét és jól-lét. Ez a nap arra tökéletes volt, hogy visszavágyjunk.
