... a másodszülöttünk.
Véget érőben a második itthon töltött hét is. Sokan kérdezik, Adus hogy reagál az új helyzetre: egészen jól, azt hiszem. Az első héten látványosan jobban pörgött, mint előtte bármikor, nagy zajjal és sok mozgással fejezett ki mindent, többször hallottuk a NEM szót, mint előtte bármikor, de Lénával még akkor is nagyon kedves és érdeklődő volt. Ezen a héten egyre inkább sikerült visszatalálni a megszokott rendhez, apa-anya-Ada (na meg egy nem sok vizet zavaró Lencsibaba), semmi kórházba járás és sokemberezés, csak játszótér, ebéd, alvás, olvasás, tehát a megszokott programok, és már a múlt heti tombolás sem nagyon jelentkezik. Persze kérdés, hogy mi lesz, amikor valóban hármasban maradunk, de ezt majd úgyis megtudjuk hamarosan, úgyhogy ezen nem töprengek előre.
Lénababa az első két hétben igazán elkényeztetett minket. Sokat aludt, főleg reggel és délután 5-től volt ébren, de nem volt különösebb cécó az altatásokból sem, szépen evett és gyarapodott. Azért írom mindezt múlt időben, mert ma már bizony alig volt alvás délelőtt, úgyhogy majd meglátjuk, hová tartunk...
Ma délután végre kijutottunk a lakásból: lementünk a játszótérre Lencsivel. NÉGYTAGÚ családunk másik fele már lenn volt. Magamra applikáltam a kendővel (jó nehéz volt, már elfelejtettem a trükköket). "Lé betű" (copyright: Ada) azonnal elaludt, én pedig élveztem a friss levegőt és a napsütést, ugyanis 10, azaz TÍZ napja nem tettem ki a lábam a lakásból.
És utóvégre, ami a lényeg: Léna tündéri, mély tekintetű, nyugodt, szépséges, imádnivaló kisbaba! Nagyon szeretjük!
