Két hónapja ilyenkor feküdtem az ágyon, már kiment az érzéstelenítő és azon töprengtem, hogy 1) nem lehetne-e inkább két hét múlva, 2) mikor hozzák fel vajon Lencsit. Aztán elég hamar felhozták, ügyes volt, nyugodt és gyönyörű, aztán széééép lassan az a két hét is eltelt. És már itt is vagyunk.
Lénababa nyugodt, kiegyensúlyozott, mosolygós gyerek. A 8-9 körüli elalvás után éjszaka csak egyszer kel enni, 2-3 körül, aztán 6-7ig alszik. Még soha nem fordult elő, hogy az éccakai szoptatás után ne aludt volna vissza és sírni is csak akkor sír néha egy keveset, amikor az átpisilt cuccait le merem venni azelőtt, hogy enni adnék neki. Napközben nagyokat alszik, nagyokat eszik és sokat nézelődik. Gyakran magától alszik el, de délutánra azért már többet kívánkozik kézbe és néha kicsit megsértődik, ha letesszük. Imádja, ha eőőőőőzünk neki, ilyenkor nagyon édesen nevet és próbálja utánozni a hangunkat. Szeret fürdeni. Ada nagyon érdekli, azt hiszem, tetszik neki a nővére hangja. Gyarapodik (majd este megmérem), számos hurkácska büszke tulajdonosa. Hason fekve felemeli a fejét, de csak pár percig kényelmes neki így (emlékszem, Adus "erősebb" volt már ilyenkor, dehát neki kisebb tömeget is kellett mozgatnia, mint ennek a dundi palacsintának). Ami aggaszt, az az evéssel kapcsolatos: olyan mohón és gyorsan eszik, hogy sokat bukik, ilyenkor szó szerint az orrán-száján jön a tej, gyakran félrenyel és ez időnként egyenesen fulladozásba torkollik. (ez most jó plasztikusra sikeredett) Szörnyű érzés, amikor a kezemben tartom és érzem, hogy nem kap levegőt, hiába próbálok rajta segíteni. Szerencsére ez az egész dráma egyre ritkább, remélhetőleg kinövi, de azért holnap megkérdezem az orvost is.
És a legjobb az, ahogy felderül az arca, amikor meglát.
Webkamera a kéthónapossal:
