..napló..

Ada négyéves lett kedden! Vasárnap felköszöntöttük a nagyszülőkkel, volt rántott csirke (a második kedvence), torta (szigorúan emenemsszel), virág és ajándékok. Lencsike már az ebédbe belealudt, így csak délután csatlakozott az ünnepléshez.

Azt, hogy belealudt, szó szerint értettem:

Ebéd után jött a torta. Ada nagyoncsokisat kért, így az is lett. Szerintem nagyon jól sikerült, nem vajas, nem túl édes, igazi tömény (keserű)csokitorta. 

Délután már Lencsi is megcsodálhatta (és kipróbálhatta) Ada ajándékait.

És még egy kép a Négyévesről:

Eddig Léna erőteljes ellenállást fejtett ki, amikor fogmosásra került a sor, de most végre sikerült áttörést elérni, a Kisvakond és az állatkert felemlegetésével. Azóta Lencsi elmondja, hogy "A Kisvakond meggyógyítja az oroszlánot!", majd engedelmesen hagyja, hogy megsikáljam a fogát. Néha hozzáteszi, hogy a "A Kisvakond meggyógyítja az egérkét is!"

Léna reggel, én még ágyban: ANYA. Szedd össze. Magadat.

Az apjának: Hasadra süt. A nap.

És mielőtt/miután így kioszt minket, még azt is szokta mondani: Pelenkát, tisztát. Tápot. Melegítsed.

(A drága gyermek hatkor kel és a mondatait kijelentésekre szabdalja.)

Ada az autóban költ:

Sajtpalástba kisegér,

Nem kapja el denevér!

Lebbentsd meg szoknyám!

Úgy alakult, hogy a lányok az én énekhangomat kapják egy bizonyos korban altatónak. Ada annak idején a következő repertoárt követelte meg: Ábécédé, "Ingó-bingó" (az átlagember Serkenj fel címen ismerheti), valamint Cickom. Néha becsúszott egy-egy fülesmackó, vagy valami más. Léna egész kicsi korában az A part alatt-ra lett kondícionálva, volt, hogy kétszámjegyű ismétlés után aludt el... Most ő van abban a korban, amikor altatódalt hallgat, a repertoárt megörökölte, csak az Ábécédé helyett az A part alatt a fő attrakció. Ő mint egy kis DJ, folyamatosan bejelenti, hogy éppen mit szeretne hallani, csak ritkán várva meg az adott nóta végét. Általában az A part alatt a nyitószám, de csak a bolháig jutok, onnantól Cickom. Majd Ingó-bingó, itt nem mindig bírja a feszültséget, ami azzal jár, hogy a nótának van eleje is, úgyhogy menetközben még néhányszor megerősíti, hogy Ingó-bingót akar. Ha viszont sikerül csendbe maradnia addig, akkor kitör: "Ingó-bingó! Szuper!". Ezt kombinálgatjuk össze-vissza, amíg valaki (én) meg nem unja. Aztán alvás. :)

Az úgy volt, hogy egyhetes síelésre megyünk Ausztriába, a Kreischbergre, aztán úgy alakult, hogy csak hat nap lett, de erről majd később.

Idén négy család ment, hasonló korú gyerekekkel, Orsiék, Gyöngyiék, Eszterék és mi. A megállapodás szerint mindig beosztottuk, hogy mely délután mely szülők mennek sízni és ki az a négy ember, aki otthon marad a nyolc gyerekkel: erre azért volt szükség, hogy a párok együtt is tudjanak siklani. A rendszer két gyermekmentes, síelős délutánt biztosított minden felnőttnek a négynapos bérletből, ez elég jó arány, azt hiszem. A délelőtti műszakban pedig a négy nagy ismerkedett a léccel meg a bakanccsal meg a házikóformázással a hegyen egy-egy szülővel. A terv remekül működött, bár az utolsó nap kicsit döcögősre sikerült, mert szegény Álmi megbetegedett és haza kellett menniük, így aznap délután GYöngyinek kellett négy darab gyerekre vigyáznia, hogy mi a terv szerint síelhessünk. A feladatot remekül teljesítette, vigyázott négy NEMALVÓRA, sosem múló hálánk. Nekem különösen fontos volt ez a délután, mert most először síeltem úgy igazán (jó, jó, kék pályán, de akkor is).

Ada: első nap az apjával ment fel (a buborék is nagy élmény volt neki), ügyesen tartotta magát és a bakancstól sem ijedt meg, sőt, a felfelé húzó kötelet is használta. Második nap: velem ment, aminek a pozitív folyománya az volt, hogy megtaláltuk a varázsszőnyeget és a vonzó szivacsszobrokat (amely mintegy húsz méterre volt a kötélpályától, de összehasonlíthatatlanul érdekesebb volt a gyerekeknek, abba most ne menjünk bele, hogy előző nap hogy nem találták meg...), ellenben nem akarta elengedni a kezemet és eszébe sem jutott egyedül csúszni, bár ügyesen sétált lefelé sítalpakon. Akkor úgy döntöttem, hogy az apja megfelelőbb motiváció és rábízom ezt az egészet, így harmadik nap ismét vele ment ki: és sikerült is lecsúsznia egyedül! (Azért ne fekete pályát képzeljetek el, csak egy kis húszméteres lankás domboldalt.) Negyedik nap minden felborult (Álmi lázas volt, Eszterék - terv szerint - hazautaztak), így a fennmaradó két család (nehéz szívvel, de) cakkompakk felbuborékozott a hegyre. Aduska már egész ügyes volt, kicsit kanyarodott is és sikerült megállnia. Lencsi egy darabig élvezte a hóesést és a látványt, aztán kezdett látványosan unatkozni, így lehussantunk, hogy hazamenjünk lefektetni őket és készüljünk a délutáni visszajövetelre. 

A ház nagyon jó volt, a kicsik gyakorlatilag végig ott voltak, de nem unatkoztak: a pajtában malacok, tehenek, boci, kecskék, kinn nyulak, a végtelenségig molesztált macskák és egy játszótér. Na meg alpesi levegő, alpesi táj és alpesi szagok.

Jó volt. És több szempontból is áttörést jelentett: a családunk sítudása nagyjából 15 %-kal emelkedett, úgyhogy most már bárhogy is kapálózom és ellenkezem, kénytelenek leszünk eljárni síelni. Blah.

De nem is bánom annyira...

kedves gyerekek,

rendkívüli módon le vagyunk maradva a blogvezetéssel, bocsássatok meg. most akkor igyekszünk összeszedni, mi is történt errefelé 2011 elején, jó?

a szüleitek 

Már jó régen (talán pont Lyonban) alkotta meg Ada a "dobókutya" kifejezést. Kérdés: mi az a "dobókutya"?

Visszatekintés: Ada két éves

A karácsonyi hangulat engem idén (vagyis tavaly) már november elején elfogott, és körülbelül december 23-ig tartott... Aztán egynapos kihagyás után szerencsére visszatért, úgyhogy jól sikerült az ünnepléssorozat.

A tavalyihoz hasonlóan szerveztük az ünnepeket (bár nem biztos, hogy ez mindig így fog maradni): 23-án este fát díszítettünk, hogy 24-én reggel már igazi karácsony legyen nálunk. Ez részben azért van, mert a kedvenc ünnepünket jól esik egy kicsit előbb elkezdeni, másrészt mert azt akarjuk, hogy az itthoni fának (és meglepetéseknek) is jusson elég figyelem. Szenteste anyáékhoz mentünk, karácsony első napján pedig Barcikára és ott is maradtunk öt napot.

Tehát felkeltünk 24-én reggel és már KARÁCSONY volt. Ada nagyon izgatottan kelt, átjött hozzánk (Lencsike egy ideje már ott tanyázott, no comment) és egyértelmű volt, hogy nagyon szeretne kimenni a nappaliba, de egy szóval sem említette, csak sütött róla a várakozás és apró-cseprő dolgokról hadart. Egy idő után megszántam, valami ürüggyel kimentem, aztán pedig visszaszaladtam és közöltem, hogy nagyon furcsa, de bizony fenyőillat van odakint! Átszakadt a gát. Kimentünk együtt és abban a pillanatban megint megszállt a karácsonyi hangulat, mert a gyerekek olyan édesen csodálkoztak és sikongattak és nevettek, elnyílt szemek és kipirult arcok, hogy lehetetlen volt nem velük örülni. (Megérte éjjel 1-ig díszíteni és rugdosós-hajnali Lénával kelni.) Lencsi állt a fa alatt és nevetős magas hangokat adott ki. Percekig. Igazából kár, hogy nincs videókameránk, mert ha valamit, ezt érdemes lett volna, ugyanakkor meg tudom, hogy nem fogom elfelejteni és ha már nagyok lesznek és egy vállrándítással elintézik a karácsonyt, akkor is mindig eszembe fog jutni ez a reggel. Nekünk tényleg az angyalok hozták a fát.

Aztán a reggeli rongyos kifli félig elégett és félig nyers maradt, de ez most mindegy is.

Délután átmentünk a nagyszülőkhöz (nahát, ott is jártak az angyalok), Lukácsot olvastunk, ajándékoztunk, ettünk, ittunk, tátvollévőkkel beszéltünk meg egymással is. Ja, és volt, akinek remegett a gyomra, mert tudta, hogy neki kell majd hazavezetnie, ugyanis a férje már háromszor megtette az utat aznap este, mivel a remegősgyomrú hibájából otthon hagyták a táskáját.

25-én felpakoltunk és elindultunk a másik nagyszülőkhöz, ahol szintén sok ajándék és sok finomság és nagynénik-nagybácsik vártak. (Sőt, van, akit unokasógor is :) Karácsony második napján végre rengeteg hó esett, úgyogy lehetett szánkózni és havazni, már ha volt kedvünk kimenni a rettenetes mínuszokba. Általában azért volt!

Aztán hazajöttünk és még aznap délután elmentünk a szokásos babás karácsonyozásra (jé, pedig baba már alig van), másnap Babuékhoz (ahol megint volt némi szánkózás meg babaházazás Hannával meg Dédisüti), és aztán már következett is a Szilveszter -- de azt majd egy másik bejegyzésben.

Érdekes, szép, de nehéz őszünk volt, sok munkával, nagyon sok (gyerek)betegséggel és sok új helyzettel. Kíváncsi voltam, mit hoz a december, ami a novembertől áprilisig tartó időszak egyetlen elviselhető hónapja. Legalábbis szerintem.

Ada sokat hiányzott mostanában az oviból, de a karácsonyi ünnepségre szerencsére be tudott menni és nagyon élvezte is. Az óvónők mézest sütöttek nekik, a nagycsoportosok műsort adtak és minden szobában volt karácsonyfa közös csoportajándékkal. A barátainknak készítettünk karácsonyi ajándékot és Adus szeretett volna az óvónőknek is vinni. Azt sajnos most nem írhatom le, hogy mi is volt ez a bizonyos ajándék, de a legfontosabb tulajdonsága, jelesen hogy világít a sötétben, lenyűgözte Rita és Nóri nénit. (Vagy csak Ada lelkesedése? Mindegy is.)

Az ajándékkészítés mellett beborítékoltuk a karácsonyi lapokat is. Szerencsére volt segítségem.

Mostanában sok hó esett -- nem is emlékszem ilyen fehér decemberre --, tegnap szánkózni mentünk. Van egy saját téli erdőnk is (adventi naptár helyett), minden nap egy fenyőfával sűrűsödik a rengeteg.

Készítettünk mézeskalács házikót is, a gyerekek és a vendégek (D és G) dekorálták. Duplókockákkal támasztották ki, amíg megköt, előtte természetesen statikai vizsgálatot is végeztek!

Öt nap múlva karácsony. Miért repül el minden évben ilyen hamar az advent? 

Laci papa táncol!

Bandi papa táncol!

Délután egy óra, hazajöttünk az oviból, a gyerekek még duplóznak egy kicsit, de már készítem Adát a csendes pihenő gondolatára, Léna pár méterrel odébb tornyot épít.

Én: Ada, lassan készülődj, mész aludni, szedjük össze Brúnót meg a takaródat. Lencsi aludt délelőtt a babakocsiban, de nemsokára őt is lefektetem.

Léna (akihez egy szót sem szóltam): NEM TENTE! ÉPÍT! ÉN!

A minap olvastam ezt a cikket (a simple blogokat amúgy is szeretem, egyszerű élet, a kicsi szép, környezettudatosság, mentális és fizikai lomtalanítás), és elgondolkodtam a lányok karácsonyi ajándékain. Az utóbbi években nem az ünnep előtt gyűjtjük be az ajándékokat, hanem szinte egész ősszel nyitva tartjuk a szemünket. Ezzel a módszerrel egyrészt kevesebb a stressz az ünnepek előtt (erre igyekszem tudatosan figyelni, mert hajlamos vagyok túlszorongani szinte bármit), másrészt jobban átgondolt ajándékok is születnek.  

A poszt szerint érdemes egyfajta rendszert betartani az ajándékozásban is, a cél ismét az egyszerűség. A gyerek tehát kapjon

• egy vágyott,
• egy szükséges,
• egy hordható,
• egy olvasható ajándékot.

Benéztem az ajándékosládámban és találtam Adának egy szaladgáló-cincogó hörcsögöt*, egy Pöttyös Pannit, egy ikeás étkészletet, Lencsinek pedig egy kukásautót, egy babásabb ikeás étkészletet és egy angol nyelvű karácsonyi leporellót. Ma hazafelé vásároltam még egy tüllből készült tündérszoknyát (alapdarab, beláthatjátok), valamint egy barbapapás bodyt (kapjon néha a kicsi is új cuccot). És kipipáltam a gyerekeket, nem gondolkodunk újabb és nagyobb és szebb ajándékokon. Na, hatékony voltam?

* a plüssállatokkal kapcsolatban a következő könnyen megjegyezhető és alkalmazható szabály van érvényben nálunk a mai naptól: ha valaki ilyesmit hoz ajándékba, boldogan fogadjuk, de látogatása végén három régi plüssel fog távozni, s neki kell elmagyaráznia Adának, hogy miért is viszi el a kis kedvenceket. Egyszerűen megteltünk! Ja, és az elemes játékokat sem annyira szeretjük. Úgy áltlalában semmit, ami a "gyerek helyett" játszik. (A tőlünk kapott hörcsög persze kivétel!) 

Ada: Anya miért akar megszabadulni ettől az ingedtől meg a lilakockástól is?

Apa: Anyának más az ízlése. Neked tetszik?

Ada: Igen, nekem nagyon tetszik ez az inged!

Apa: <diadalmas mosoly>

Magyarázza neki, hogyan kell az asztalra mászni és egyéb veszélyes és tilos dolgokat művelni:

-Először leesel, aztán végiggondolod, utána nem is esel le többször. Érted, Léna?

Egyre többet foglalkozik vele, szavakat tanít és énekel neki. Ez csodálatos változás a korábbi érdektelenség után. Úgy örülök...

Persze még mindig sok a vita, játékokon, romboláson, na és Lencsike is megéri a pénzét (műsírások, anya, ments meg, Ada hajába kapaszkodás "csak úgy" satöbbi). De fejlődik a kapcsolatuk és jó irányba. Amikor Ada a nagyszülős őszölés után hazajött, elállt a szavam, annyira őszintén örült Lencsinek, ölelgette, elmondta, hogy hiányzott neki, puszit adott. Többet foglalkozott vele, mint velem! És ez nagyon jó!

Idén (október 22-24) Bogácsra vonult a csapat, meglepően jó időt fogtunk ki, szerencsénk volt, hazafelé induláskor már esett. Az igazat megvallva nem csináltunk semmit, péntek este érkeztünk, egy kis esti felnőtt buli (mindenki punnyadt-fáradt), aztán alvás, bár Léna már benne volt a fognövesztő projectben, tehát néhányszor már éjfél előtt bejelzett, meg utána is párszor. A szállás kellemes, kényelmes volt, bár láthatóan melegebb időre van tervezve, amíg be nem fűtöttek rendesen, addig fáztunk is egy cseppet. Szombaton az volt a program, hogy elmentünk sétalni, ami ebédelésbe csapott át, többmenetes téblábolás után végül a kőkorszaki pocaktömőben (vagymi) kötöttünk ki, a Flintstone-tematikájú berendezés (vastag rönkökből készült asztalok-székek) jól bírta a gyerekrohamot. Meglepetésként megérkezett Lacipapa meg Animama meg Marci meg Zsuzsika, akik almával és pálinkával érkeztek és Léna is aludt egyet Zsuzsika ölében (elhúzódott az ebéd, persze). Délután az apartmanokhoz tartozó játszótéren futtatuk a gyerekeket, Ada meg Erzsike teljesen egymásra cuppant, vendégségbe mentek egymáshoz, Erzsi még sétálni is eljött velünk vasárnap.

Raktunk tüzet, homokoztunk, mászókáztunk, szaladgáltunk, hintáztunk... A nyaralás fő témája mindenképpen a műanyagmotoron leszáguldás a lejtőn volt, a nagyobb pulyák szabályos bajnokságot tartottak és alig néhányszor csapódott bele valaki a parkoló autókba. Jövőre hamarabb, melegebb időben, talán ugyanitt?

Kicsitől a nagy felé.

Lencsibaba: egyre több szót mondogat (bobóc, biszigli, cinke stb.), mutatja, ha bekakilt (sőt: ha pukizik, azt is bejelenti, a pisi is érdekli), imád fürdeni és sétálni és enni. Gondolkodom, hogy milyen ételeket nem szeret, de a borsón kívül semmi nem jut eszembe, illetve tegnap nem ette meg a guacamolét, de ez nem baj, több maradt nekem. Rendkívüli módon anyás lett az elmúlt két hétben, mindig a lábamba kapaszkodik, csügg, anyanyanyanyanyanyanya, éjjel sokszor felébred, sír, anyanyanya, alig lehet megvigasztalni, nehezen alszik vissza (nappal jóledvű). Az éjjeli felébredések és a koránkelés után sokszor annyira fáradt, hogy már délelőtt elalszik, így vagy pont felébred, amikor Adáért kell indulni az oviba, vagy ébreszteni kell. Ez elég rossz, persze az sem sokkal vidámabb, ha elalszik a babakocsiban odafelé (bár legtöbbször simán át lehet tenni itthon az ágyába). Dehát most ez van, Ada nem akar az oviban aludni és én sem akarom, úgyhogy ezt az átmeneti időszakot ki kell húzni valahogy. Legfőképpen pedig aludhatna éjjel a drágaság. Aki továbbra is irtó édes, de ezt nem ragozom...

Adacica: Nagyon megszerette az ovit. Szívesen megy reggel, zokszó nélkül, de örül nekem, amikor ebéd után találkozunk. Kicsit el is húzza az öltözködést, látszik, hogy szeret ott lenni. Persze benn aludni nem akar, bőven elég neki a délelőtti játszás. Viszont még mindig nem pisil benn és az óvónőkkel sem extrabizalmas, bár ez sem meglepő: nem az a bújós fajta. Kicsit zavar, hogy nem tudok minden lépéséről benn, kevés idő van az óvónőkkel beszélni az ebéd utáni hajcihőben, nem is szoktam őket zaklatni, csak ha nagyon muszáj. Most viszont lesz fogadóóra, alig várom. Más: hiszti. Ada nagyon makacs sokszor, sok energiánk megy a szublimálásba és nagyon szíven üt, amikor direkt kérés ellenére titokban mégis megcsinálja azt, amitől tiltom. "Én ezt jobban tudom"-alapon. (Ismerem az érzést meg a tekintet meg a testbeszédet, mármint belülről, azért mondom.) Most öt napot a nagyszülőknél volt, ahol mindig szuperül érzi magát, de az első napon (erre még nem nagyon volt példa) ott is levágott egy kis műsort. Amúgy nem vagyok nagyon elkeseredve emiatt (sőt: egyáltalán), de nyilvánvaló, hogy sok program és elfoglaltság és legfőképp elég pihenés kell neki (a délutáni alvást pedig sajnos sokszor kihagyja), erre kell odafigyelnünk.

Én: egyetem, itthoni dolgok, háztartás. Ha a nemalvás nem lenne, simán boldogulnánk, de ha 5 órát alszom és után még be kell mennem tanítani meg órát hallgatni meg főzni meg takarítani meg gyerekezni, akkor már elég morcos vagyok. Arról nem is beszélve, hogy szeretnék néhány normális szót is váltani a férjemmel meg esetleg másokkal. De nem panaszkodom: jó ez az ősz, valójában egyensúly és összhang van. Általában.

Ő: dolgozik és második műszak is van és éjszakai műszak is van. Sokkal több hárul rá az itthoni dolgokból (főleg gyerekezésből), mióta visszamentem az egyetemre (pedig csak kedd reggel megyek meg csütörtök délután), de hősiesen viseli a csapásokat (és az örömöket), csak néha közli, hogy szálanként szeretné kitépni a haját. :)

Háztartás: elkezdtem a flylady-programot!

Hát így.

Ezen a linken több listát találtok a témában, még a felesleges dolgok is külön posztot kaptak.

Néhány megjegyzés, ezekről eddig nem volt szó:

Babé sampon koszmó ellen: nekünk nagyon bejött, igazán hatásos, főleg olajos ledörzsölés mellett.

Textilkönyv: szintén jó találmány, de senkinek eszébe se jusson beszerezni (meg játékot se nagyon, kivéve persze ha nagyon beleszeret valamibe), úgyis hoznak a háromkirályok, amikor az Újszülött elé járulnak.

Elfordulást gátló párna: még csak nem is hallottam róla :)

Elektromos hinta: nem, nem soha, borzasztó káros állandó ingernek kitenni. (Elemes játékból is minél kevesebb. Bébikomp dettó.)

Babatestápoló: tényleg felesleges. Minél kevesebb "kozmetikummal" érintkezik, annál jobb.

Pelenkázótáska: bármilyen táska, sőt, vászonszatyor is jó a célra

Cumisüveg: szerintem nem árt egyet-kettőt beszerezni, de a sterilizálót feleslegesnek gondolom.

És ami még eszembe jutott: AVENT bimbóvédő krém. Nem kell lemosni és nekem nagyon bejött. Ha már nincs rá szükség, ajakírként is beválik. 

Amikor pár hónapos volt az első lányunk, egy nap döbbenten néztem körül a lakásban: honnan lett ennyi cuccunk? Mert egy kisbaba (és egy kismama) nagyon sok új tárgyat hoz egy otthonba. Nekem kicsit nehéz volt ezzel megbarátkoznom, mert bármilyen hihetetlen is, mindig azt a szobát, munkahelyet, családi fészket tartottam ideálisnak, amiben minél kevesebb tárgy van -- szem előtt és egyáltalán. (Azt kérdezitek, hogy akkor vajon szenvedek-e a saját gyűjtögetőmániámtól és az ebből adódó rendetlenségtől...? Igen, nagyon, köszönöm az aggódást!)

  Bemásoltam egy listát, amivel én "dolgoztam" Ada születése előtt és hozzáírtam az azóta eltelt években felgyűlt tapasztalataimat:

Két hete régi barátoknál jártunk. Jó kis hétvége volt, tökfaragással, közös gyerekfürdetéssel, őszi napfénnyel, sütéssel-főzéssel.

A tökök ilyen rémisztőek lettek:

A felnőttek pedig ilyen fáradtak voltak (na jó, csak a mi hetek óta nemalvó kisebbik lányunk szülei):

hab, fa, manyi, ég, hód, kész, tecc, szetné, séta, róka, tétta, egéj, busz, ladda, inna, ajó, buba, vijá és még sokan mások

Tehát Lencsinek megszaladt verbálisan. Valamint ma minden alkalmat megragadott, hogy eszkimópuszit adjon. Rosszabb társaságot is el tudok képzelni a cukorfalatnál.